Tudják, merik, zsebre teszik - kezdődik az SZDSZ-es ex-polgármester pere
Megkezdődik pénteken első fokon a Pécsi Városi Bíróságon Kovács Magdolna, Sásd SZDSZ-es expolgármesterének és társának pere, akiket hűtlen kezeléssel vádolnak pályázatokhoz szükséges tervdokumentációk hiánya és ehhez kapcsolódó kifizetések miatt - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.
Dátum: 2004-09-16 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:45.095824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az elsőrendű Kovács Magdolnának és bűntársának, P. Lőrincnek folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával kell bíróság elé állnia. Ha a város egykori első emberének bűnössége bebizonyosodik, akár öt év szabadságvesztéssel is sújtható" - mondta el a városi bíróság elnöke, Kalmár Éva.
A vádirat szerint a sásdi önkormányzat 2001-ben, testületi ülésen úgy döntött, építési telkek közművesítéséért pályázik a Széchenyi Terv forrásaira. Ehhez szabályozási tervekre volt szükség, elkészítésükkel a P. Lőrinc vezette önkormányzati közhasznú társaságot bízták meg.
Az önkormányzat mintegy húszmillió forintot fizetett a munkáért, a cég azonban a terveket másfél éven belül sem tudta bemutatni. Kovács Magdolna a képviselő-testület ellenzéki tagjainak kérése, követelése ellenére sem tett semmit az ügyben. Úgy ellenjegyezte a számlákat, hogy tudta, azok mögött nincs valódi teljesítés, sőt, a vád szerint azzal is tisztában volt: a társaság ügyvezetőjének nincs is joga ilyen dokumentumok elkészítéséhez.
Amikor az ügy kipattant, a sásdi képviselő-testület fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, állásából felfüggesztette, és feljelentést tett a Baranya Megyei Főügyészségen.
A szabad demokrata polgármester ezt követően, 2003. márciusában úgy döntött, megválik tisztségétől.
MTI - fideszfrakcio.hu