Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schrödert Budapesten is gondok nyomasztják

Tizenöt évvel a határnyitás után Magyarország tagja ugyan a NATO-nak és az Európai Uniónak, ám a legtöbb magyar még mindig vár a másfél évtizeddel ezelőtt kilátásba helyezett jólétre. A német kancellár nem tudott sokkal többet tenni annál, mint hogy ismét hangsúlyozta "Németország és polgárainak háláját a világtörténelmi jelentőségű döntésért" és az Európai Unión belüli kölcsönös szolidaritásról beszélt. Azt, hogy ez a szolidaritás korlátok közé szorul, Budapesttel bezárólag régóta beszélik.


Dátum: 2004-09-16 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:45.742240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német kancellár budapesti látogatása a magyarországi kormányfőváltás miatt rossz időpontban jött, ám a látogatás alkalmául mégis csak a 15 évvel ezelőtti határnyitás szolgált - írta csütörtöki beszámolójában a Berliner Zeitung. A berlini lap tudósítója úgy látta, hogy a kancellárt a Duna partjára is elkísérték a hazai gondok: az elfordulás politikájától és a félelem újabb vereségektől a küszöbön álló brandenburgi és szászországi parlamenti választáson.

Nem kevés szakember reménykedett abban, hogy Magyarország EU-tagsága után fényes állást talál Nyugaton. Ám amiatt, hogy a nyugati EU-partnerek a munkaerő szabad áramlását korlátozzák, a kívánság, az elkövetkezendő évekre legalábbis, illúzió marad. Schrödernek volt még egy további érve is, amely csillapítóan hatott: kénytelen volt utalni a lényegesen magasabb németországi munkanélküliségre.

Éppen ezért az információs technológiai ágazat nem kevés szakembere számára legalább reménysugárt jelent, hogy a két ország oktatással és kutatással foglalkozó miniszterei Budapesten dokumentumot írtak alá a szorosabb kutatási együttműködésről - írta a Berliner Zeitung.

A Handelsblatt kommentátora a szerdai aláírással kapcsolatban egyebek között azt állapította meg, hogy az Európai Unió bővítése a tudományban is érezteti hatását. Az új EU-országokban nyilvánvalóan érzékelik, hogy a Nyugattal folytatandó tudományos együttműködés felgyorsíthatja a gazdasági felzárkózást. Ugyanakkor a régi EU-országokban is határozottan törekednek arra, hogy felhasználják az újonnan csatlakozó országok kutatási potenciálját saját népgazdaságaik korszerűsítésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek