Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tasnádi tagad

Szakértők meghallgatásával folytatódott Tasnádi Péter adócsalás miatt indult büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön.


Dátum: 2004-09-16 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:48.953830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vád szerint Tasnádi Péter 1999 decemberében a Budapest II. kerület szemlőhegyi ingatlana tulajdonjogának egy részét átruházta a Tasnádi-család tulajdonában álló Hotex Kft.-re. Ezt a szerződést azonban 2000 januárjában felbontották, s az így visszakerült tulajdonjog révén Tasnádi Péter mintegy 620 millió forintnyi természetbeni értékkel gyarapodott. Adóbevallásában azonban nem szerepeltette az ezután befizetendő 248 millió forint adót. Az egyik korában meghallgatott szakértő szerint a vádbeli ingatlan mintegy 1,1 milliárd forint értékű, és egy 1250 négyzetméter alapterületű telek szinte teljes beépítésével jött létre. A más eljárásban különböző erőszakos, illetve gazdasági bűncselekmények és maffiavádak miatt bíróság előtt álló és jogerősen több évre ítélt vállalkozó tagadta bűnösségét az első, április tárgyaláson és azzal érvelt a vádbeli időszakban már előzetes letartóztatásban volt. "Amit a munkatársaim elém tettek, az ügyvédek ellenjegyeztek, azt aláírtam" - jegyezte meg korábban a bíróság előtt Tasnádi Péter. A csütörtöki tárgyaláson meghallgatott egyik szakértő szerint rendezetlen számviteli helyzet volt a Hotexnél. A szerződés 2000 januári felbontását nem könyvelték le, így teljes egészében Tasnádi nevén maradt az ingatlan. Ennek eredményeként pedig vagyongyarapodás jelentkezett a vállalkozónál. A szakértő álláspontja szerint a vagyoni előny megszerzése pillanatában adóköteles. Egy másik szakértő ugyanakkor azzal érvelt, hogy a 2000 januári megállapodással nem történt tulajdonátruházás, csupán a használattal kapcsolatos követeléseket rendezték. A szakértő szerint az 1999 decemberi és az egy hónappal későbbi szerződés kölcsönösen kioltja egymást, ezért nem is kellett könyvelni. A csütörtöki tárgyaláson egy tanút is meghallgatott a bíróság. K. György a Hotex Kft. ügyvezetője volt, ám a bíróság előtt ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem volt rálátása az ügyekre és különben sem emlékszik már a történtekre. A büntetőper következő tárgyalását novemberre tűzte ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Akkor várhatóan újabb szakértőt hallgatnak meg, azt követően pedig sor kerülhet a perbeszédekre és az elsőfokú ítélet kihirdetésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek