Csomag érkezik - karácsonyra...
A pénzügyminiszter alig két hónap alatt mindössze 730 ezer milliárd forintot tévedett. Lefordítva "a működéshez nem feltétlenül szükséges" prognózisát: gyakorlatilag befagyasztást jelent, azaz marad mi volt, abban a reményben hogy egyszer majd feltámad, mint a gleccsertetű.
Dátum: 2004-09-16 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:49.251690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánynak szeptember végéig kell elfogadnia a 2005-ös költségvetési törvény tervezetét, és benyújtania azt a parlamentnek.
Július elején hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium (PM) a jövő évi költségvetés alapelveit és fő irányait. Alapelv a hiány a bruttó hazai termék (GDP) 4,1 százaléka lesz 2005-ben, - mondotta a pénzügyminiszter, - akkor. Ennek előfeltétele az idei 4,6 százalékos hiánycél teljesítése.
A korábbi pénzügyminisztériumi közlések szerint 2005-ben 3,6-4 százalékkal lesznek magasabbak az államháztartás kiadásai az ideinél. A 2004-es költségvetési törvény szerint idén 8 782,8 milliárd forint lesz az államháztartás kiadása, ez a Pénzügyminisztérium által prognosztizáltak szerint 2005-ben a 9 098,9-9 134,1 milliárd forintos sávba emelkedhet.
Most az mondja a pénzügyminiszter: "A 2004-es államháztartási hiány 5,3 százalékra nőhet a korábban tervezett 4,6 százalékos hiánycélról. "
Más elemzők szerint az úgynevezett bruttó államadósság is soha nem látott magasságokban jár, elérte az 59,5 százalékot. A költségvetési hiány már most eléri az 5,6 százalékot. - E szerint a pénzügyminiszter alig két hónap alatt mindössze 730 ezer milliárd forintot tévedett.
A költségvetési törvény tervezetét a Pénzügyminisztérium augusztus végén nyújtotta be a kormánynak, amely szeptemberben több fordulóban tárgyal arról. A hivatalos tárgyalását megelőzően a már több miniszterrel találkozott, és azóta is találkozik Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnököt helyettesítő miniszter, kormányfőjelölt és Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Az egyeztetések után a kormány az államháztartási hiány féken tartása érdekében újabb takarékossági intézkedésekről döntött, amelyek révén 43 milliárd forinttal csökkennek a büdzsé várható kiadásai - jelentette be a "legújabbat" Draskovics Tibor.
A pénzügyminiszter szerint a kormányzati takarékosság a közigazgatás karcsúsítására mellett, azt jelenti, hogy jövőre nem lesz semmilyen, "a működéshez nem feltétlenül szükséges" beruházás. Lefordítva "a működéshez nem feltétlenül szükséges" prognózisát: gyakorlatilag befagyasztást jelent, azaz marad mi volt, abban a reményben hogy egyszer majd feltámad, mint a gleccsertetű. Sok más mellett nem lesznek például pluszforrások a korábban előirányzott hat százalék körüli, azóta négy százalékra leszállított béremelésekre sem. Az erre szánt összeget és a 13. havi fizetés fedezetét is a meglévő előirányzatokból, például a létszám csökkentésével kell kigazdálkodni.
Az államháztartási törvény előírja, hogy a kormánynak szeptember 30-ig (választási évben október 31-ig) kell elfogadnia a Pénzügyminisztérium által készített költségvetés-tervezetet, és benyújtania a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. A törvényjavaslathoz csatolni kell az államháztartás helyzetét bemutató összefoglaló táblázatokat és mérlegeket is. A fejezeti részletező táblázatokat és ezek szöveges indokolásait október 15-ig kell az Országgyűlésnek benyújtani. Ezt követően a képviselők megtárgyalják a központi költségvetés bevételeit és kiadásait fejezetenként és összességében. A tárgyalás során november 30-ig az Országgyűlés a határozatában összegszerűen meghatározza a fejezetek bevételi és kiadási főösszegét, a hiány, illetve a többlet mértékét. Eddig az időpontig nyújthatók be módosító-javaslatok a törvényhez. A november 30-ig meghozandó határozat elfogadása után a költségvetési törvény vitájában a képviselők által benyújtott módosító-javaslatok a többlet vagy hiány mértékét, és az addig meghatározott előirányzatok összegét nem változtathatják.
A költségvetést, lett légyen az bármilyen, legkésőbb december végéig mindenképpen el kell fogadnia a T. Háznak. Elméletileg megtoldhatnák az "időt", ha megállítják az órát szilveszterkor, mindaddig, amíg "igent" nem mondanak rá. Erre azonban aligha kerül sor. Varga Mihály volt pénzügyminiszter találó kifejezésével élve: a kormány úgy van a megszorító csomagokkal, mint a középkori orvos, aki minden bajra az érvágásban látta a megoldást.
Karácsonyra megszavazzák!
Bartha Szabó József
gondola.hu - fideszfrakcio.hu