Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerencsi Éva búcsúztatásának időpontja

Szerencsi Éva színművész búcsúztatása szeptember 20-án, 15 órakor lesz Budapesten, a Fiumei úti temető szóróparcellájában - közölte a Ruttkai Éva Színház csütörtökön az MTI-vel. Szerencsi Éva ötvenkét éves korában, szeptember 6-án hunyt el.


Dátum: 2004-09-16 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:50.185540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pályája a József Attila Színházban indult, 1979-től egy évadon át a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, majd a következő kilenc évadban ismét a József Attila Színházban láthatta a közönség.

Fellépett a Budapesti Kamaraszínház előadásain, majd2001-től a Ruttkai Éva Színház produkcióiban.

Szerencsi Éva számos nagy sikerű filmben játszott. Ő alakította például Ginát Szabó Magda Abigél című regényének tévéfilm-változatában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek