Brit-északír kormányfői tárgyalások
Észak-Írország miniszterelnöke arra szólította fel Tony Blair brit kormányfőt, hogy tegyen határozott lépéseket az erőszak megfékezésére a tartományban.
Dátum: 2002-07-04 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:41.065133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
David Trimble, aki egyben a koronához hű északír protestánsok legnagyobb pártjának, az Ulsteri Unionista Pártnak a vezetője is, szerdán a Downing Street-i kormányrezidencián kereste fel Blair miniszterelnököt. A találkozó huszonnégy órával előzte meg azt a válságtanácskozást, amelyen a tervek szerint Tony Blair brit és Bertie Ahern ír kormányfő mellett az északír békefolyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás aláírói vesznek részt.
E találkozók fontosságát aláhúzza az a tény, hogy az elmúlt hetekben jelentős mértékben kiéleződött a feszültség Észak-Írországban, s küszöbön áll a protestáns orániai rend hagyományos nyári felvonulása, amely tavaly is erőszakos cselekményekbe torkollott.
A szerdai, mintegy kétórás tanácskozást követően a mérsékelt nézeteket valló Trimble - aki 1998-ban John Hume katolikus vezetővel Nobel-békedíjat kapott a nagypénteki megállapodás kidolgozásában való részvételéért - újságírók előtt kijelentette: a Blair-kormánynak világossá kell tennie Észak-Írország népe előtt, hogy eltökélt szándéka az erőszak megfékezése. Trimble mindenekelőtt a félkatonai szervezetek tevékenységének beszüntetését sürgette, s elsősorban a katolikus Ír Köztársasági Hadsereget, az IRA-t vádolta a tűzszünet sorozatos megsértéséért. Felszólított arra is: az északír katolikus mozgalom politikai szárnyának tartott Sinn Feint ugyancsak vonják felelősségre az incidensekért.
Trimble és a kíséretében lévő ulsteri unionista vezetők ismét azzal vádolták az IRA katolikus milíciát - amely egyébként hivatalosan részese a tűzszüneti megállapodásnak -, hogy az elmúlt időszakban több új fegyver használatát próbálta ki Kolumbiában. A vád szerint olyan fegyverekről van szó, amelyeket a félkatonai szervezet tagjai eddig nem használtak.
Tony Blair miniszterelnök szóvivője csupán annyit közölt, hogy London rendkívüli fontosságot tulajdonít a csütörtöki találkozónak, s tudatában van annak, hogy - mint fogalmazott - a békefolyamatnak új lendületet kell adni. Mindazonáltal úgy vélte, hogy a tervezett többoldalú válságtanácskozástól nem várható jelentős új kezdeményezés.