Rajtaütés Fallúdzsában
Az amerikai hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy rajtaütést hajtott végre Fallúdzsában és hadműveletet kezdett Ramádiban, az al-Anbár tartománybeli szunnita felkelés két gócpontjában.
Dátum: 2004-09-17 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:53.905299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A nemzetközi erők célzott rajtaütést indítottak Abu Muszab az-Zarkávi terrorista egyik rejtekhelye ellen Fallúdzsában" - tudatta közleményében az amerikai hadsereg. A hadsereg olyan értesülések birtokában fogott hozzá az akcióhoz a Bagdadtól 50 kilométernyire nyugatra fekvő városban, hogy a szóban forgó helyen terroristák és külföldi harcosok bújnak meg, illetve a nemzetközi erők elleni harcra szánt fegyvereket rejtegetnek. Áldozatokról egyelőre kórházi forrásokból sem érkezett jelentés. Az iraki fővárostól 100 kilométernyire nyugatra elterülő Ramádiban tengerészgyalogosok lendültek harcba, hogy felkelőket kerítsenek kézre, fegyvereket, lőszereket foglaljanak le és szétzúzzanak egy terrorista hálózatot, amely kapcsolatban áll Zarkávi csoportjával. A ramádi rendőrség szerint a legújabb összecsapásokban egy ember halt meg és három további megsebesült. Egy helyszínen járt tudósító szerint a tengerészgyalogosok az este beálltával visszavonultak a város utcáiról.
MTI - fideszfrakcio.hu