Tizenhat halott Irakban
Legkevesebb tizenhat halálos áldozata és huszonöt sebesültje van az iraki szunnita ellenállás tűzfészkének számító Fallúdzsa város elleni csütörtöki amerikai légitámadásnak - közölték kórházi források.
Dátum: 2004-09-17 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:54.796743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bagdadtól nyugatra fekvő város melletti Zoba faluban a támadás következtében tizenhárom ház dőlt romba - közölték szemtanúk. A fallúdzsai kórház egyik orvosa elmondta, hogy huszonöt sebesültet és tizenöt halottat szállítottak be hozzájuk és újabbak érkeznek a mentőkkel. Fallúdzsa Suhada negyedében egy személy halt meg és kilencen sebesültek meg az amerikai légitámadás következtében. Egy szemtanú - közlése szerint - "legkevesebb huszonhét holttestet számolt meg házak romjai alatt és számos sebesültet látott, akiket az Abu Graib-i kórházba szállítottak." Az amerikai hadsereg csütörtökön jelentette be, hogy rajtaütést hajtott végre Fallúdzsában és hadműveletet kezdett Ramádiban, az al-Anbár tartománybeli szunnita felkelés két gócpontjában. "A nemzetközi erők célzott rajtaütést indítottak Abu Muszab az-Zarkávi terrorista egyik rejtekhelye ellen Fallúdzsában" - tudatta közleményében az amerikai hadsereg. A hadsereg olyan értesülések birtokában fogott hozzá az akcióhoz a Bagdadtól 50 kilométernyire nyugatra fekvő városban, hogy a szóban forgó helyen terroristák és külföldi harcosok bújnak meg, illetve a nemzetközi erők elleni harcra szánt fegyvereket rejtegetnek. A Ramádiban végrehajtott "Hurrikán művelet" fedőnevű támadás során egy amerikai tengerészgyalogos megsebesült - közölte a hadsereg.
MTI - fideszfrakcio.hu