Hiller nem eltörli, átírja a múltat
A történészek ragaszkodnak a múltbéli tények hiteles leírásához. Úgy látszik azonban, ha politikusként pártelnöki babérokra vágynak, akkor hajlamosak a kozmetikázásra, sőt a múlt átírására. A Heti Válasz írása bizonyítja: ez történt Hiller István kultuszminiszterrel, szocialista elnökjelölttel.
Dátum: 2004-09-17 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:56.964451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A soproni család élete - legalábbis Hiller nyilatkozatai szerint - a hetvenes, nyolcvanas években polgári hagyományok szerint zajlik. A pincében hatvan hektó kékfrankost őriznek, a nagymamával adott esetben németül társalognak; a vasárnapi ebédet szertartásosan megülik, s csak akkor állnak fel az asztaltól, ha a legidősebb családtag is befejezte az étkezést. A televízión az első és harmadik gomb a magyar egyest és kettest, a második és negyedik a két osztrák csatornát hozza be - merthogy az apa szerint a magyar tévéhíradóból semmit sem lehet megtudni.
Mielőtt e visszaemlékezésből egy valóságos ellenzéki család képe kerekedne ki, hozzá kell tennünk, amit a Heti Válasz kiderített: a politikus szülei az előző rendszerben masszívan kötődtek az állampárthoz. Mindketten tagjai voltak az MSZMP-nek, Hiller édesanyja pedig egy időben a helyi pártbizottság politikai munkatársa is volt. Ennek tudatában pedig cseppet sem meglepő, hogy 1983-ban fiuk is csatlakozik az MSZMP-hez, s először diplomatakarriert álmodik magának - melyhez az elméleti hátteret Moszkvában akarja megszerezni. A szovjet egyetem helyett végül 1983-ban az ELTE történelem-latin szakára került."
Heti Válasz - fideszfrakcio.hu