Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics, Gyurcsány és Magyar a gyermekeken spórolna

A kormány kevesebb részt akar vállalni gyermekeink oktatásából, neveléséből, más szavakkal, gyermekeinken spórol, velük akarja megfizettetni az elhibázott gazdaságpolitikájának árát - mondta Pokorni Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. Hangsúlyozta: a szülőknek, pedagógusoknak, fenntartóknak joguk van tudni, mire készül a kormány, mire készül pénzügyminiszter valamint az oktatásért felelős Magyar Bálint.


Dátum: 2004-09-17 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:57.875891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy hónappal ezelőtt a Fidesz fel hívta a figyelmet egy kormány-előterjesztésre, nevezetesen a helyi önkormányzati pénzügyi szabályozórendszer továbbfejlesztésére, amely elvonásokkal kierőszakolt körzetesítés és az óvodai, iskolai csoportlétszámok újraszabályozása révén több mint 400 ezer gyermeket és a közoktatási intézmények közel felét fenyegeti.

- A pénzügyi tárca előterjesztése az önkormányzati társulások létrehozását ösztönzendő olyan szankciókat vezetne be, melyek szerint a bizonyos kritériumoknak meg nem felelő önkormányzatok, fenntartók csökkentett támogatást kapnának, és nem részesülhetnének az ÖNHIKI-ből - emlékeztetett Pokorni Zoltán. Hozzátette: megszüntetnék a "társulás ellen ható" finanszírozási elemeket is, így például a nem a lakóhelyükön tanuló diákok után járó bejáró normatívát és a kistelepülési normatívát.

- A koncepció további elemei a pedagógusok létszámának jelentős csökkentését célozzák a kötelező óraszámok emelésével, illetve egyes munkakörök megszüntetésével, - mint például a szabadidő-szervező vagy a könyvtáros - a minden gyermek számára ingyenes oktatás időkeretének szűkítésével, valamint az óvodai és iskolai csoportlétszámok emelésével. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség aggályaira azóta sem érkezett hivatalos reakció sem a Belügyminisztérium, sem az Oktatási Minisztérium, sem pedig a Pénzügyminisztérium részéről. Mindössze egy szocialista képviselő próbált magyarázkodni: szerinte a Fidesz által ismertetett előterjesztés idejét múlt, hiszen már régen egy újabb verziót tárgyal a kormány. Az új változatot azonban azóta sem látta senki - hívta fel a figyelmet a politikus. Elmondta: önkormányzati berkekben kézről-kézre jár egy pénzügyminiszteri levél. Ebben Draskovics Tibor javasolja a pedagógusok kötelező óraszámának emelését, az államilag finanszírozott iskolai foglalkozási idő csökkentését, az osztálylétszámok emelését, egyes munkakörök megszüntetését, azt, hogy a kollégiumi felügyelői feladatokat ezután 40 órás munkaidejű, nem pedagógus dolgozók lássák el.

- Draskovics Tibor levelében erről azt írja: "az előbb felsoroltakkal csupán jelezni szeretném a jövő évi költségvetés megalapozásához általunk szükségesnek tartott változtatások irányát." - idézte Pokorni Zoltán. Kifejtette: a levél létezését a Pénzügyminisztérium elismerte, az Oktatási Minisztérium ugyanakkor nem kívánta kommentálni annak tartalmát. Mindez azt jelenti, hogy a kormány kevesebb részt akar vállalni gyermekeink oktatásából, neveléséből, más szavakkal, gyermekeinken spórol, velük akarja megfizettetni az elhibázott Gazdaságpolitikájának árát - mondta. Hangsúlyozta: a szülőknek, pedagógusoknak, fenntartóknak joguk van tudni, mire készül a kormány, mire készül pénzügyminiszter valamint az oktatásért felelős Magyar Bálint.

- Tudni szeretnénk, hogy készül-e a kormány, illetve az oktatási minisztérium az állam által finanszírozott, gyermekeink által ingyenesen igénybevehető oktatási, nevelési időkeretek csökkentésére; az óvodai és iskolai csoportlétszámok burkolt vagy nyílt emelésére; az iskolai és kollégiumi nevelésben kiemelt szerepet játszó munkakörök - szabadidő-szervező, diákönkormányzat-segítő, egészségnevelő - betöltésének korlátozására, illetve megszüntetésére; valamint a pedagógusok heti kötelező óraszámának nyílt vagy burkolt emelésére, illetve munkaterheik növelésére - zárta mondandóját a Fidesz szakpolitikusa.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek