Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leszakadt egy pécsi híd 15 iskolás alatt

Nem sérült meg komolyan egy gyerek sem, amikor leszakadt a pécsi horgásztó hídja 15 iskolás alatt. Az első osztályos gyerekek a kedvelt pécsi pihenőközpont horgásztavánál kirándultak, a gátrendszer zsilipjének hídjára mentek fel, hogy megfigyeljék a halakat, amikor a fém és faszerkezet összeroppant, és a vízbe zuhant három iskolás teljesen elmerült, illetve a többiek is becsúsztak a vízbe.


Dátum: 2004-09-17 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:58.799547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerencsére a parton álló szülőknek sikerült gyorsan, időben kimenekíteni őket.

A mentők 15 gyermeket vittek kórházba, a helyszínen kapott tájékoztatás szerint megfigyelés véget. A kísérő tanárnő azt állította, hogy semmiféle tiltó tábla nem figyelmeztetett a veszélyre, hogy nem szabad rámenni a hídra.

A rendőrségi szemle jelenleg is tart, ezt követően döntenek majd arról, hogy büntetőeljárást indítanak-e valaki ellen - közölte Pécs rendőrkapitánya, dr. Cserép Attila ezredes.

Forrás: Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek