Az unió elítéli a brit euróellenes reklámkampányt
Az EU brüsszeli bizottsága szerdai nyilatkozatában "megvetendőnek" minősítette azt az előző este Londonban bemutatott reklámot, amelyben az euró elleni brit kampány szervezői az euró támogatóit Adolf Hitlerhez hasonlították.
Dátum: 2002-07-04 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:41.692380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jean-Christophe Filori, az uniós bizottság szóvivője szerdai sajtóértkezletén azt mondta: Hitler felhasználása ebben a kampányban "megítélésünk szerint visszataszító ízlésre vall, és megvetésre méltó".
Filori szerint inzultussal ér fel és a legalantasabb idegengyűlölő ösztönöket szolgálja ki, ha valaki ezt viccesnek tartja.
A brit kampány szervezői szerint Hitler alakjának felhasználása azt a véleményt hivatott kifejezni, hogy az euró antidemokratikus intézmény. A bizottsági szóvivő szerdán azonban azt mondta, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: az EU és most már a közös pénz is komoly mértékben járul hozzá a békéhez, a demokráciához és a politikai stabilitáshoz Európa-szerte, s egyben a hitlerek elleni harc eszköze is.