Leisztinger üdölővagyonra tör
Leisztinger Tamás cége, az Arago lehet a vevő a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kezében levő, értékesíteni tervezett szállodavagyonra - írja a Népszabadság. A hotelek között szerepel a siófoki Ezüstpart és a hévízi Panoráma is.
Dátum: 2004-09-17 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:59.428365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Várhatóan rövidesen eladják a volt SZOT-vagyon megmaradt, mintegy 10,5 milliárd forintra becsült részét. A Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány (MNÜA) úgy próbálna javítani gazdasági helyzetén, hogy eladja az általa létrehozott Hunguest Vagyonkezelő Rt. tulajdonában lévő részvényeit az ismert vállalkozó, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Arago Befektetési Holding Rt.-nek. A Népszabadság információi szerint az MNÜA saját üzletrészei jogát a Hunguest Hotels Rt.-be apportálja. (Ez utóbbi céget most is az Arago működteti.)
A 2103 törzsrészvényt egyenként egymillió forintos névértéken értékesítik, az apportálás nyolcmilliárd forint értékben történik. Ez a szándék derül ki a Népszabadság birtokába került előterjesztésből, amelyet az alapítvány kuratóriuma készített. A javaslat szerint az euró bevezetéséig az infláció ellensúlyozásaként a Hunguest Hotels Rt. évente 50 millió forintot fizet be az alapítvány számlájára a szociális üdültetés forrásának biztosítására.
Az alapítvány a szociális üdültetés támogatásához szükséges forrásokat eddig döntően vagyona működtetéséből teremtette elő. E források: a Hunguest Vagyonkezelő törzsrészvényei után járó osztalék, valamint a volt SZOT-szállodák üzemeltetése után járó vagyonkezelő díj. (A legértékesebb tizenhárom üdülőt a Hunguest Hotels Rt. működteti.)
Hotelek Hajdúszoboszlótól Sopronig
Az ügyletre a magyarázat szerint azért szánta el magát az MNÜA, mert a vagyonkezelési díjbevétel, valamint a részvények hozama 1998-2004 között 4,1 milliárd forinttal kisebb összeget biztosított a szociális üdültetés támogatásához, mintha pénztőke formájában állt volna rendelkezésre. Emiatt mintegy négyezerrel kevesebben vehették igénybe az üdülési támogatást.
A szállodák közül a legismertebb, illetve legnépszerűbb a debreceni Hőforrás, a balatonföldvári Park, a soproni Maróni, a hajdúszoboszlói Béke, a szegedi Forrás, a bükfürdői Répce, a hévízi Panoráma, a mátrafüredi Ózon, a szilvásváradi Szilvás, valamint a siófoki Ezüstpart, amely öt kisebb üdülőt foglal magában.
Az üdültetést akarták támogatni - a vagyon átalakult
A volt SZOT-vagyon hasznosítására a kormány és a hat szakszervezeti szövetség 1992-ben hozta létre az MNÜA-t, amely egy évvel később megalakította a vagyonhasznosító társaságot. Az alapítványnak 364 ingatlant kellett volna kezelnie és működtetnie, de később a kevésbé használható szállodákat értékesítették, s abból teremtették elő folyamatosan a működés forgóeszközigényét. Az eredeti elképzelések szerint a többségében a leglátogatottabb üdülőövezetekben lévő ingatlanok hasznosításából befolyó pénzből támogatták volna a szociális üdültetést. Az MNÜA indulóvagyona azonban az elmúlt több mint egy évtizedben jelentősen átalakult. Egy részét értékesítették, meghatározó hányada pedig apportálások révén kikerült az alapítvány közvetlen irányítása alól.
Népszabadság - index.hu - fideszfrakcio.hu