Földünk a magasból - légi fotók a Felvonulási téren
Földünk a magasból címmel Yann Arthus-Bertrand francia fényképész légi felvételeiből nyílik kiállítás Párizs, London, Tokió és New York után a budapesti Felvonulási téren pénteken - hangzott el a különleges tárlat szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2002-07-04 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:42.086760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dominique de Combles de Nayves, Franciaország budapesti nagykövete szerint a művészeknek fontos feladata, hogy emlékeztessék a kormányon lévőket, mennyire törékeny az a bolygó, ahol élünk.
Budapestre utalva biztató ténynek nevezte, hogy egy olyan nagyvárosban, ahol sok a hulladék, a vállalkozók is támogatják az ilyen jellegű kiállításokat.
Stanislas Pierret, a budapesti Francia Intézet igazgatójának szavai szerint ez a bemutató egyfajta értékátadás a fenntartható fejlődés érdekében.
A kiállítás ismertetője szerint Yann Arthus-Bertrand augusztus 20-ig megtekinthető 120 légi felvétele a természet sokszínű arca mellett bemutatja az ember keze nyomán változó világot; fotói tulajdonképpen "pillanatfelvételek" a bolygó állapotáról.
A bemutatott képek arra figyelmeztetnek, hogy a fogyasztás, a termelés, valamint a természeti kincsek kitermelésének jelenlegi szintje és módjai hosszú távon nem folytathatók - olvasható a tárlatra készített kiadványban.
A légi felvételek helikopterről készültek, a francia fotográfus mintegy 3000 órát töltött a levegőben, több mint 100 országot fényképezett madártávlatból, nem egyszer két kilométeres magasságból.
A Felvonulási téren a képek 120x180 centiméteres formátumban láthatók.
A Corvina Könyvkiadó a kiállításra időzítve könyv alakban is megjelentette Yann Arthus-Bertrand fotográfiáit.