Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élve akarják Bászájevet az oroszok

Vlagyimir Kolesznyikov, az orosz főügyész helyettese pénteken kijelentette: a beszlani túszdráma elkövetését magára vállaló Samil Bászájev csecsen hadurat élve kell elfogni. A főügyész helyettese az NTV orosz televíziónak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy Bászájevet akció közben nem ölik meg, hanem élve fogják el és bíróság elé állítják.


Dátum: 2004-09-18 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:07.689783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kolesznyikov közölte: a főügyészségnek bizonyítékok állnak a rendelkezésére arról, hogy Samil Bászájev és Aszlan Maszladov csecsen szakadár vezető a felelős a szeptember 1. és 3. között az észak-oszétiai Beszlan iskolájában lezajlott, 339 halálos áldozatot követelő túszdrámáért.

Aszlan Maszhadov, akit 1997-ben törvényesen választottak meg Csecsenföld elnökévé, de akit az 1999-ben kezdődött második csecsenföldi háború óta a Kreml terroristának tekint, tagadta, hogy köze lenne a beszlani terrorcselekményhez. Samil Bászájev viszont pénteken a Kavkazcenter internetes honlapon magára vállalta a túszejtő akcióért a felelősséget.

Az orosz hatóságok 10 millió dollárnak megfelelő összeget ígértek annak, aki Bászájev és Maszhadov nyomára vezet.

Vlagyimir Kolesznyikov elmondta, hogy ujjlenyomatai alapján azonosították a beszlani túszejtést elkövetett terrorista csoport vezetőjét, az "Ezredes" álnéven ismert férfit, aki nem más, mint a 32 éves Ruszlan Hocsubarov.

A főügyész helyettese közölte: a túszdráma áldozatai közül eddig 242 személyt, közöttük 119 gyermeket azonosítottak. Továbbra is ismeretlen 82 áldozat kiléte, közöttük ötven gyermek van. További nyolcvannyolc emberi maradványon szakértői vizsgálatot végeznek, amelyeknek az első eredménye a jövő héten várható.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek