Magyar Szó: kényes helyzetben a magyar kormány
Új dimenziót nyit a Vajdaságban történő magyarellenes atrocitások ügyében az, hogy Magyarországon kért politikai menedékjogot a szabadkai Sötét-család - írja szombaton az újvidéki Magyar Szó című napilap.
Dátum: 2004-09-18 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:08.645722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Sok mindenre volt már példa az elmúlt hónapokban, sokféle esettel találkozhattunk, ilyennel még nem. Most már erre is van példánk. A Sötét család emberileg teljes mértékben érthető döntése azért jelent új dimenziónyitást ebben a sötét történetben, mert így és ezzel véglegesen eldőlt az a kérdés és dilemma, hogy ezt a kérdést kell-e internacionalizálni, vagy nem " - írja a Magyar Szó, amely szerint a kérdés máris internacionalizálódott azáltal, hogy egy Szerbiában élő család egy másik ország kormányától kér menedéket üldöztetésekre hivatkozva.
A megszólított kormánynak valamilyen módon reagálnia kell, és bárhogyan teszi ezt, azzal - még ha közvetett módon is, de - véleményt mond egy szomszédos ország politikájáról. A Magyar Szó szerint Budapest került a legkényesebb helyzetbe, s nem kis politikai bölcsesség és előrelátás szükségeltetik most a helyes válasz megtalálásához.
A menedékjog pozitív elbírálása esetleg láncreakciószerű folyamatot indíthat el, egyre több és több vajdasági magyar család kérheti a magyar kormánytól ugyanezt, a precedensre hivatkozva. Ezzel Budapest mintegy elősegítené a kivándorlás folyamatát, ellentmondva ezzel a jelenlegi és a korábbi magyar kormányok vallott és hangoztatott vezérelvének, amely a határon túli magyar közösségek szülőföldön való boldogulását és megmaradását tűzi ki célul. Az elutasítás viszont azt az üzenetet közvetítené a vajdasági magyarok felé, hogy a magyar kormány nem tud, és nem is akar segíteni rajtuk.
A lap szerint Budapestnek nem utolsósorban olyan választ kell találnia a kérelemre, amelyet Belgrád is úgy tud értelmezni, mint a dolgok rendezésére irányuló jóindulatú lépést. Belgrád helyzete és nemzetközi megítélése is egyre kényesebb kérdéssé válik, s erre a konkrét esetre nyilván még sokszor rá fognak kérdezni Brüsszelben.
"Könnyen lehet, hogy Belgrád jól felfogott érdekei szempontjából ez az utolsó pillanat, amikor még felülbírálhatja eddigi, meglehetősen lekicsinylő és jobbára csak kényszeredetten látszatcselekvő politikáját, és érdemben is megpróbál tenni valamit a dolgok rendezése érdekében" - írta az egyetlen vajdasági magyar napilap.
MTI - fideszfrakcio.hu