Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szűrös Mátyás: A maffiaszerű neoliberálisok manipulációjának áldozatai vagyunk

Szűrös Mátyás szerint a Nemzeti Kerekasztal szellemében Magyarországon újabb fordulatra, mélyreható változásokra, a rendszerváltási folyamat végigvitelére van szükség. A kerekasztal-tárgyalások levezető elnöke szombaton Budapesten kijelentette: ma a "dúsgazdagok és bankárok", valamint "a sajtót is kezükben tartó neoliberálisok" kisebbsége irányítja az országot.


Dátum: 2004-09-18 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:10.211628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Kerekasztal szellemében "Magyarországon újabb fordulatra, mélyreható változásokra, a rendszerváltás folyamatának véghezvitelének kiteljesítésére van szükség" - közölte a volt ideiglenes köztársasági elnök a kerekasztal-tárgyalások egykori helyszínén, a Parlament Vadász Termében, az 1989. évi politikai átmenetet előkészítő politikusok, közszereplők jelenlétében tartott emléknapon.

"Ma kétféle kisebbség uralkodik a népen: a dúsgazdagok és bankárok, valamint a multinacionális cégek tulajdonosainak és képviselőinek képében megjelenő újgazdagok kisebbsége, továbbá a sajtót irányítók és csinálók jelentős részének már-már maffiaszerűen összefonódott neoliberális hada, amely manipulálja és becsapja az embereket" - mondta Szűrös Mátyás, aki ma a "történelmi" Szociáldemokrata Párt elnöke.

"Amíg ilyen kisebbségek uralkodnak a többség felett (...), amíg (...) néhány száz ember jelölhet vagy talán nevezhet ki politikai legitimációt nélkülöző miniszterelnököt, addig nehéz elejét venni az erkölcsi lealacsonyodásnak, a korrupciónak, az erőszak és a szemét terjedésének" - tette hozzá a politikus, aki 2002-ig volt az MSZP országgyűlési képviselője.

Közlése szerint az elmúlt 15 évben sok minden másképp történt, mint azt a Nemzeti Kerekasztalnál alkotmányos útként kijelöltek, "mint amiben az akkori mérvadó politikai erők viszonylagos nemzeti egységben megállapodtak". "Ebből a rövid életű és viszonylagos egységből ugyanis mindjárt az elején kilépett az egyik rendszerváltó ellenzéki erő, amikor nem írta alá a Nemzeti Kerekasztal záró dokumentumát, majd furcsa népszavazást kezdeményezett, mely magatartás a későbbiekben többször is okozott bizonyos nemzetpolitikai és alkotmányossági problémákat és bonyodalmakat, például a taxisblokád idején.".

Kijelentette, "ennél is nagyobb bajt hozott", hogy az "új politikai elit jelentős része úgy értelmezte a hatalmas pártállami tulajdon gazdaságtalan és nyomasztó túlsúlyának megszüntetésére irányuló közös igényt, hogy maga telepedett rá, így alakult ki a spontán privatizáció, és később a nemzeti vagyon elherdálásának kormányok általi leplezett és irányított változata".

Emberséges viszonyokat, rendet, tisztaságot és világos jövőképet kell teremteni ebben az országban egész nemzetünk javára - mondta Szűrös Mátyás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek