Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Az oktatás nemzeti sorskérdés

Az oktatás nemzeti sorskérdés, ezért nem mondhatunk le arról az igényről, hogy legyen egy kizárólagos állami tulajdonban lévő nemzeti tankönyvkiadó. Az államnak ki kell mondania, hogy a központi kormányzatnak kell felelősséget vállalnia az oktatási intézmények működéséért - jelentette ki Orbán Viktor szombaton egy budapesti oktatáspolitikai konferencián.


Dátum: 2004-09-18 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:10.554937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mindannyian látjuk, jobboldaliak, baloldaliak, szocialisták és polgáriak egyaránt, ma, a magyar közéletben minden csak egyetlen kérdés körül forog: hogyan lehet a hatalmat megszerezni" - mondta Orbán Viktor a független Pedagógus Fórum rendezvényén.

Meggyőződésem szerint ma Magyarországnak nem reformokra van szüksége, amelyekkel az emberek már amúgy is torkig vannak. Csupán rendbe kellene tenni néhány dolgot, ahelyett, hogy "felforgatnánk jól működő szakmákat, szakterületeket" - mondta el a politikus.

Útilapu a pedagógusok talpára

Orbán Viktor szerint a kormányzat a "kisebb állam ideológiai doktrínájának bűvöletében" sok pedagógusnak akar "útilaput kötni a talpára", arra hivatkozva, hogy túl sokan vannak. A Fidesz elnöke az Európai Unió statisztikai hivatalának adatait idézve felhívta a figyelmet arra, hogy hamisak azok az érvek, amelyek európai tendenciákra hivatkozva próbálják meg igazolni a közszférában történő leépítéseket. Példaként elmondta: Nagy-Britanniában, a magyarországinál jóval magasabb - 8, 2 százalékos - a közszférában dolgozók aránya. Pedig - tette hozzá - ez nem az az ország, "amely arról lenne híres, hogy szeret a közszolgálatban túlfoglalkoztatni".

Orbán Viktor, aki szerint ma Magyarországon közéleti-gazdasági válság van, kijelentette: "a válság nem maga a földcsuszamlásszerű katasztrófát jelentő csőd, hanem a csődhöz vezető út". "Amikor azt mondjuk, hogy ma Magyarországon válság van, akkor azt mondjuk, ha nem sikerül irányt váltani, úgy annak a vége könnyen lehet csőd" - mondta.

Az oktatás nemzeti sorskérdés

Orbán Viktor az oktatást nemzeti sorskérdésnek nevezve arról beszélt, hogy "az oktatási intézményeknek tudás-, érték- és kultúraközvetítő intézményekként is működniük kell". A magyar oktatási-nevelési intézményeknek képeseknek kell lenniük arra, hogy olyan lehetőségeket, esélyeket és életminőséget teremtsenek a gyermekeinknek, amiért érdemes Magyarországon maradni. "Abban hiszünk, hogy tudunk építeni közösen egy olyan Magyarországot, ahol a legtehetségesebbek, a legkalandvágyóbbak és legmozgékonyabbak életüket hosszútávon itthon szeretnék berendezni" - hangsúlyozta.

Pedagógusbérek: méltatlan alkudozások

Orbán Viktor nemzetstratégiai feladatnak tartja, hogy a legkisebb településeken is működjön általános iskolai alsó tagozat. "Ez biztosan egy olyan minimum, amelyet önök joggal várhatnak el egy polgári kormánytól" - tette hozzá.

A volt miniszterelnök kitért rá: az oktatási intézményeket nem szabad abba a méltatlan helyzetbe kényszeríteni, hogy az önkormányzatokkal alkudozzanak. "Az államnak ki kell mondania, hogy a központi kormányzatnak kell felelősséget vállalnia az intézmények működéséért, és ebbe a pedagógusbér is beletartozik" - jelentette ki.

Az állami tankönyvkiadás nemzeti érdek

A Nemzeti alaptantervről szólva úgy fogalmazott: nem felel meg annak a követelménynek, hogy "világossá kell tenni, mi az oktatás erkölcsi és műveltségi tartalma". Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: "Nem mondhatunk le arról az igényről, hogy legyen egy kizárólagos állami tulajdonban lévő nemzeti tankönyvkiadó", amely "képes tartalmi keretek közé fogni az egyébként könnyen szétfutó oktatási rendszer szellemi és erkölcsi dimenzióit".

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek