Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választási mézesmadzag: dupla minimálnyugdíj a választásokra

A minimálnyugdíjak duplájára emeléséről döntött szombaton az ukrán kormány, beváltva az októberi elnökválasztáson induló Viktor Janukovics miniszterelnök néhány nappal korábban tett ígéretét.


Dátum: 2004-09-18 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:10.868492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kijevi kormány közleményben jelentette be, hogy az eddigi 137 hrivnyás (mintegy 5270 forintos) minimálnyugdíjat szeptembertől 284 hrivnyára (körülbelül 10 743 forintra), azaz az idősek és csökkentett munkaképességűek számára megállapított havi átlagos létminimum szintjére emeli.

Janukovics kedden ígérte meg választási körútja egyik állomásán, Berdicsiv városban a nyugdíjak megduplázását, amelyet a kormány eredetileg a jövő évre ütemezett be. Mikola Azarov pénzügyminiszter mégis úgy nyilatkozott az Interfax orosz hírügynökségnek, hogy ilyen mértékű emelés sem fogja megrendíteni a költségvetést, és drágulást sem fog előidézni.

Borisz Zajcsuk, a nyugdíjalap igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy Ukrajnában az átlag nyugdíj 311 hrivnya (hozzávetőlegesen 11 756 forint), amely megközelítőleg az átlagos havibér fele. Mostantól az ukrán nyugdíjasok ellátmánya lesz a legmagasabb a volt szovjet köztársaságokban élők közül, nem számítva a balti államokat - tette hozzá Zajcsuk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek