15 éve alakult meg a Nemzeti Kerekasztal
A Nemzeti Kerekasztal létrejöttének történelmi jelentőségét méltatták és az azóta eltelt időszak társadalmi változásait is áttekintették az 1989. évi átmenet résztvevői szombaton Budapesten, a kerekasztal-tárgyalások egykori helyszínén, a Parlament Vadász Termében. A parlamenti pártok képviselői a pártérdekeken való felülemelkedés fontosságáról szóltak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások lezárásának 15. évfordulója alkalmából az Országház Felsőházi Termében tartott megemlékezésen.
Dátum: 2004-09-18 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:11.548753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kónya Imre kijelentette: sokan vannak, akik csalódtak a rendszerváltozásban, mert nem hozott jólétet és igazságot, ez a rendszerváltás két nagy deficitje.
"A rendszerváltozás hozott ugyan szabadságot (...), függetlenséget, nemzeti önrendelkezést, hozott lehetőséget az embereknek a jobb életre (...) átállította az ország szekerét a sehova nem vezető keleti útról egy nyugati irányba" - mondta a politikus, aki a Független Jogász Fórumot képviselte a tárgyalásokon.
"Két dolgot nem hozott, nem hozott jólétet és nem hozott igazságot. Ez a rendszerváltozás két nagy deficitje, ezért gondolják ma az emberek, hogy itt nem is történt rendszerváltás, csak a hatalom leosztása történt" - tette hozzá.
Közölte: a felelős közéleti embereknek tisztában kell lenniük ezzel a közvélekedéssel, de ezt semmiképpen nem szabad erősíteni és kihasználni.
"Nem tartom felelős politikai magatartásnak, amikor egyik oldalról kósza közjogi ötletekkel hiteltelenítik a szilárd közjogi berendezkedést (...), a másik oldalról pedig rájátszva arra a (...) közvélekedésre, hogy nem történt rendszerváltás", szereznek voksokat - jelentette ki Kónya Imre.
Nyers Rezső, az akkori állampárt, az MSZMP elnöke úgy emlékezett a tárgyalásokra, hogy az asztalnál ülők kölcsönös toleranciája érvényesült. Mint mondta, volt egy olyan hallgatólagos megállapodás, hogy ez a tolerancia a későbbiekben is fennmarad, ám ez nem valósult meg.
"A sokszor éles viták végül is egy történelmileg jelentős eredményhez vezettek, a demokrácia felépítéséhez, olyan alap jött létre, amely az (..) ingadozások mellett azért a fő irányt meg tudta szabni" - tette hozzá.
Arról is szólt, hogy a legnagyobb hatást Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése okozta, erre az állampárt nem számított, ez tömegeket fordított el az MSZMP-től, mert "harmincéves hazugság vált egyszerre világossá".
Pozsgay Imre, aki akkor tagja volt az MSZMP Politikai Bizottságának, azt mondta, az 1956-os forradalom a rendszerváltás előkészületeibe kétszer is beleszólt: egyrészt 1956 újraértékelésével, másrészt pedig egy "látszólag kegyeleti eseménnyel, valójában sorsdöntő politikai eseménnyel, Nagy Imre és mártírtársainak temetésével".
Mint mondta, a forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre temetése óriási politikai demonstráció volt, "ez volt az a nap, amely a hezitáló népet egyik oldaláról a másikra átfordította". Hozzátette: ez adott nyomatékot a tárgyalásnak és azoknak az erőknek, amelyek rendszerváltásban gondolkodtak.
Szabad György arról szólt, hogy a Nemzeti Kerekasztal felálltával nagy és felelősségteljes munka kezdődött, ilyen fontos törvényjavaslatok nem születtek 1848-49 óta.
Az 1990-ben megalakult Országgyűlés MDF-es elnöke elmondta, noha a kerekasztal képviselői a legtöbb kérdésben közös álláspontra jutottak, az akkor már nyolc szervezet közül hárman nem írták alá a megállapodást.
"Osztották előnyeit, de nem osztották a vele járó politikai és tegyük hozzá, sajnos, történelmi felelősséget" - közölte.
A parlamenti pártok képviselői a pártérdekeken való felülemelkedés fontosságáról szóltak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások lezárásának 15. évfordulója alkalmából az Országház Felsőházi Termében tartott megemlékezésen.
A politikusok nevük abc-rendjében fejtették ki gondolataikat.
Deutsch Tamás (Fidesz) elmondta: a rendszerváltoztatással a szabad és demokratikus Magyarország megteremtésének álmát váltotta valóra a nemzet.
Tévesnek nevezte azt a szerinte sommás véleményt, hogy a rendszerváltoztatás másfél évtizede az emberek feje felett ment végbe. Hangsúlyozta, a rendszerváltoztatás, amelynek történelmi folyamata az 1956-os forradalomban gyökerezik, a népakarat kinyilvánítása volt, a magyar polgárok közvetlenül, demokratikus, alkotmányos politikai eszközökkel döntöttek.
Vitathatatlan ténynek mondta, hogy a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain születtek meg az 1990-es szabad parlamenti választások közjogi előfeltételei.
Ezek megteremtése azonban az 1989. november 26-i négy igenes népszavazás sikerével, a választópolgárok közvetlen akaratnyilvánításával vált teljessé - tette hozzá.
Dávid Ibolya (MDF) arról beszélt, hogy a Nemzeti Kerekasztal máig nem kapta meg a jelentőségéhez méltó "közjogi helyét".
Megítélése szerint "a 15 évvel ezelőtti forradalom" nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában egyedülálló volt: ellenérdekű felek tudtak úgy tárgyalni, hogy megállapodásra jutottak, ami óriási jelentőséggel bírt a békés átmenetben.
A kerekasztal öröksége kapcsán arról szólt, hogy a pártérdekeken szerinte ma nagyon kevesen tudnak felülemelkedni, és "megmagyarázhatatlan, buta ellenzéki és kormánypárti szerepjátszás vette át a felelős politizálás helyét".
Nyers és kíméletlen hatalmi harcok folynak életre-halálra, a magyar emberek érdekei és a politikai érdekek ma már nem egy irányba mutatnak - jelentette ki Dávid Ibolya.
Mandur László (MSZP) szerint a Nemzeti Kerekasztal történelmi pillanat volt, mert azt jelezte, hogy mindegyik fél a békés átmenetet kereste, a demokrácia mellett döntött.
"Mi, magyarok akkor megmutattuk, hogy éles politikai helyzetben, az ország sorsát eldöntő pillanatban is képesek vagyunk önerőből békés megegyezésre jutni, a nemzet érdekét mindenek fölé helyezni" - mondta.
Ha sikeres Magyarországot akarunk, a napi politikai csatározások mellett a kormányzó és ellenzéki erőknek képesnek kell lenniük arra, hogy a nemzet érdekében időnként háttérbe szorítsák pártpolitikai érdekeiket - fejtette ki. Mint hozzátette, az ádáz hatalmi harcokba merevedett politika és érdekrendszer már sokszor vitte tévútra az országot.
A szocialista politikus értelmes párbeszédre hívott fel. Reményét fejezte ki, hogy elég bölcsesség van mindkét oldalon ahhoz, hogy megtegyék a kezdő lépéseket egy új nemzeti összefogás érdekében.
Pető Iván (SZDSZ) szerint a rendszerváltás, illetve a harmadik Magyar Köztársaság megítélése ma szinte kizárja azt, hogy "a genezis ünnepelt, élő hagyomány lehessen".
Kifejtette: a társadalom döntő része nem azt kapta az elmúlt 15 évben, amit remélt, vannak, akik az életszínvonal csökkenése, s vannak, akik politikai természetű reményeik miatt csalódottak, és "a jogállami forradalom is csak olyan lett, mint a többi, nem valósította meg az álmokat".
Pető Iván felhívta a figyelmet arra, hogy az ország mai politikai térképe alapvetően más, mint a 15 évvel ezelőtti.
Bár részlegesen sikeres a politikai megosztottság 15 éves folyamatosságát vehemens módon felmutatni, "emóciókra építve politikai fogásként kommunistázni", semmi alapja nincs az ilyen beállításnak - szögezte le.
Mint mondta, senki nem gondolhatta egykoron, hogy az ellenzéki kerekasztal és az első választások utáni Országgyűlés "avantgárd, radikális-liberális" pártja válik mára a jobboldali konzervativizmus gyűjtőpártjává.
"Ki számított arra, hogy az egykor szókimondásával magának nimbuszt szerző Orbán Viktor mára a modern populizmus megjelenítőjévé, ezoterikus szövegeket előadó hitszónokká érik, aki rangon alulinak tartja a parlamenti politikát?" - tette fel a kérdést a Fidesz elnökére utalva a szabad demokrata politikus.
Véleménye szerint ma nem a volt kommunisták jelentenek veszélyt a harmadik Magyar Köztársaságra, hanem a csalódottság, az apátia, az irracionalizmus, a demokratikus világot érintő intézményi, szavahihetőségi válság, illetve az erre építő demagógia, populizmus.
MTI - fideszfrakcio.hu