Orgona Hajdúszováton a polgári kormány segítségével
"Mi magyarok valljuk: változnunk kell, hogy ugyanazok maradhassunk" - mondta Orbán Viktor szombaton, a hajdúszováti református templomban rendezett hálaadó ünnepi istentiszteleten.
Dátum: 2004-09-19 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:11.880136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ma azt ünnepeljük, hogy sikerült a helyreállítás és újat is építettek" - utalt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke arra, hogy az elmúlt években helyreállították a református templomot, most felújították orgonáját, valamint parókiát és idősek otthonát építettek.
A volt miniszterelnök ünnepi beszédében arról is beszélt, hogy 2004. május 1. óta az a kérdés: képesek vagyunk-e az Európai Unióban úgy változni, hogy nem csak megőrizzük, ami a mienk, hanem kibontakoztatjuk-, gyarapítjuk-, megteremtjük-e a hosszú távú biztonságát a magyar életnek.
Orbán Viktor szerint az országban velünk maradt a bizonytalanság, s megtanultuk, hogy az emberek bizalmával nem lehet büntetlenül visszaélni.
"Előbb-utóbb elfordulnak azoktól, akik nem tartják be a szavukat, akik másképpen cselekednek és beszélnek" - tette hozzá.
A továbbiakban a volt miniszterelnök arról szólt: "veszélyes helyzet az, ha a közélet középpontjába a pőre hatalom és a pénz áll, nem az emberek sorsa".
"Kutya keserves idő vár ránk, ha továbbra is a pénz iránti mágikus rajongás határozza meg a közéletet az erkölcs és a józanész helyett" - hangoztatta.
Orbán Viktor szerint a bizonytalanság nem kevesebb, hanem úgy tűnik, egyre több az országban.
A volt miniszterelnök úgy vélte, ma alig törődik valaki azokkal, akik nehezebben élnek: a vidéken lakókkal, a családokkal, a többgyerekesekkel, a tisztességben megőszült idősekkel.
"Megmaradni, gondjainkat megoldani, gyarapodni csak akkor fogunk, ha arra építjük életünket, ami saját nemzeti vagyonunk: keresztény hitünkre, tudásunkra, az összefogás képességére, a magyar leleményességre és a közösségek erejére, amely nem hagyja magára egyetlen tagját sem" - mondta Orbán Viktor.
Ferenczi Pál lelkipásztor az orgonaépítésért rendezett hálaadó istentiszteleten emlékeztetett rá, hogy 2001 végére teljesen felújították a templom épületét és helyreállították a tornyát, valamint elkészült a gyülekezeti ház és az új parókia.
"Ekkor határozta el a presbitérium, hogy egy iskolakárpótlásért kapott tízmillió forintos összeget orgonaépítésre használnak fel.
A lelkész elmondta, hogy ehhez további 8 millió forint támogatást nyújtott az Orbán Viktor vezette polgári kormány, további 4 milliót pedig az adakozók adtak össze.
A felújított orgonát Fekete Károly teológus professzor, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora áldotta meg, mondván, hogy "a sorsfordító Isten és a sorsvállaló ember ahol találkozik, ott ilyen csodák történnek".
A hajdúszováti református templom 22 millió forintból megújult orgonáját ünnepi koncerttel Sepsy Károly orgonaművész avatta fel.
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Pető Iván szavaira reagálva Hajdúszováton az MTI-nek kijelentette: "amikor én az ellenzéki kerekasztal időszakára gondolok vissza, akkor arra emlékszem, hogy ott magyar demokrata fórumos, szabad demokratás, fideszes, kereszténydemokrata, kisgazda, szociáldemokrata szervezetek és érzelmű emberek dolgoztak együtt, közös cél érdekében.
"Én ezen a napon inkább az akkori ellenzéki kerekasztal résztvevői közötti egyetértést, közös pontot, az azonosságot keresném és nem arra használom ezt a napot, hogy bárkibe, aki az ellenzéki kerekasztal időszakában részt vett, okkal vagy ok nélkül belekössek" - mondta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke.
"Ezért Pető Ivánnak is jó egészséget kívánok élete hátralévő részéhez" - tette hozzá a volt miniszterelnök.
MTI - fideszfrakcio.hu