Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bankszövetség: alkotmányos aggályokat vet fel a gyurcsányi adóemelés

A Bankszövetség alkotmányos szempontból aggályosnak, valamint hátrányosan megkülönböztetőnek tartja, hogy a kormány 16-ról 24 százalékra kívánja emelni a pénzügyi vállalkozások társasági adóját jövőre. A tervet élesen elutasítja mindegyik hazai pénzintézet a pénzügyminiszter a jövő héten egyeztetni fog a Bankszövetség elnökével, Erdei Tamással, és az OTP vezetőjével, Csányi Sándorral - hangzott el Kossuth rádióban.


Dátum: 2004-09-19 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:14.874953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legjobb ismereteink szerint Európában sincs arra példa, de a társasági nyereségadó mértékét szektoralapon megkülönböztették - mondta Erdei Tamás. Ilyen szempontból a teljes pénzügyi szektornál, egy durván 50 százalékos adóemelés történik, amely nyolc-tíz százalékkal rontja ennek a szektornak a jövedelemtermelő képességét, ezáltal hátrányos helyzetbe hozza a befektetőket.

Erdei arra a kérdésre, hogy a kamatadó bevezetését inkább elfogadhatónak, vagy igazságosabbnak tartanák-e, mint a jelenlegi tervet, úgy válaszolt: Az első időszakban nagyon a kamatadó bevezetése ellen voltunk, ezt most is fönntartjuk, hiszen egy ilyen magas kamatszint mellett egy kamatadó bevezetése azért az ország versenyképességét sújthatja.

Hiszen - mint mondta - ez annyit jelent, hogy a betéti kamatok lefelé fognak menni és bizonyos szempontból, ha a bankok nem tudják olyan mértékben lefelé vinni a betéti kamatokat, hogy az adó terheit ellensúlyozza, akkor valóban a hitelkamatokra is egy emelő hatást gyakorolhat.

Erdei Tamás tájékoztatása szerint a Bankszövetség a szükséges rossz szempontjából mondja azt, hogy akkor már inkább a kamatadó, mint ez, hiszen - teszi hozzá - ott a jövedelemtulajdonost adóztatják meg, és nem pedig egy szektornak a teljes nyereségadóját különböztetik meg egy másik ágazattól.

Azt mondjuk, ha már a Pénzügyminisztérium nem tud mást csinálni a költségvetési hiány csökkentése érdekében, mint adót emelni, akkor jobban elfogadható egy kamatadó, ez a társasági adó nem hiszem, hogy tartósan fenntartható lenne Magyarországon - fogalmazott a Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke.

Forrás: www.radio.hu, 2004. szeptember 19.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek