Forrásadóemeléssel a 770 ezer panellakás ellen
A panelprogram a jelenlegi ütemezés szerint évszázadokig is elhúzódhat tehát gyorsításra van szükség. A lakásprivatizáció megindításakor 870 milliárd elmaradt felújítás terhelte a volt állami bérlakásokat és a rendszerváltás óta erre összességében megvalósult ráfordítás bázis összeg. Mára az elmaradt felújítások összege a 2.000 milliárdot is meghaladja. A közmű díjak rendszerváltás óta bekövetkezett több mint 1000 %-os emelkedése oly mértékben terheli meg a lakosságot, hogy felújításokra nagyon kevés pénzt tudnak megtakarítani. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége közleménye.
Dátum: 2004-09-20 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:21.041109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A társasházak egy része rendelkezik bérbeadási lehetőségekkel (helyiségek, óriásplakátok, antennák), melyből elő szokták teremteni egy-egy felújítás önrészét. Kérjük a Tisztelt Országgyűlési Képviselőket, hogy az adótörvénynél a forrásadó 20-ról 25 %-ra történő emelésénél vegyék figyelembe, amennyiben ezt megszavazzák, újabb forrásokat vonnak el a társasházi ill. szövetkezeti házak felújításától.
A Magyar Köztársaság Parlamenti Képviselőinek.
Hamarosan tárgyalják a 2005. évi költségvetést. Kérjük Önöket, hogy kiemelten kezeljék a Magyar Köztársaság lakóépület-állományának felújításának kérdését. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a bejelentett és tervezett összegeknek csak bizonyos része került kiírásra, a társasházak felújítására. Az úgymond panelprogram a jelenlegi ütemezésben akár egy évszázadig elhúzódhat, tehát a gyorsításra alapvetően szükség van. Meg kellene keresni azokat a módozatokat, mellyel fel lehetne gyorsítani a 770.000 panellakás felújítását. Szükség van olyan társadalmi egyeztetésre, illetve összefogásra, mely megalapozottabbá teszi az egész panelprogram kezelését.
Természetesen nem lehet elfeledkezni a volt bérkaszárnyákról, háztömbökről, melyek ma társasházként működnek, melyek felújítására ugyancsak szükség van. Ismert Önök előtt, hogy a lakásprivatizáció megindításakor 870 milliárd elmaradt felújítás terhelte a volt állami bérlakásokat és a rendszerváltás óta erre összességében megvalósult ráfordítás bázis összeg sem volt 5 %-nál nagyobb.
Amennyiben figyelembe vesszük az inflációt és az épületállomány további műszaki romlását, akkor mára az elmaradt felújítások a 2.000 milliárdot is meghaladják. Elfogatható az az álláspont, hogy a lakástulajdonlás kötelezettséggel jár, és a lakástulajdonos törvény adta kötelezettsége ingatlanának jó karbantartása, illetve felújítása. Sajnálatos tény azonban, hogy a közmű díjak rendszerváltás óta bekövetkezett több, mint 1000 %-os emelkedése oly mértékben terheli meg a lakosságot, hogy felújításokra nagyon kevés pénzt tudnak megtakarítani. Sajnálatos módon Budapesten a Széchenyi Terv-pályázat alapján történő felújításokból szinte semmi nem valósult meg. A társasházak egy része rendelkezik bérbeadási lehetőségekkel (helyiségek, óriásplakátok, antennák), melyből elő szokták teremteni egy-egy felújítás önrészét.
Kérjük a Tisztelt Országgyűlési Képviselőket, hogy az adótörvénynél a forrásadó 20-ról 25 %-ra történő emelésénél vegyék figyelembe, amennyiben ezt megszavazzák, újabb forrásokat vonnak el a társasházi, ill. szövetkezeti házak felújításától. Egyes adatok szerint a társasházak és szövetkezeti házak éves szinten 30-50 milliárd közti bevételre tesznek szert, tehát a plusz 5 %-os elvonás alapja lehet az állami támogatásnak. A jelenlegi helyzetben a megoldás csak az lehet, hogy a 2005. évi költségvetésben minimálisan 50 milliárddal kéne támogatni a társasházi felújításokat, természetesen odafigyelve arra, hogy a másik kétszer 33 %-os forrásként meg tudjon jelenni.
Megértő támogatásukat előre is köszönjük!
Budapest, 2004. szeptember 17.
Langer Iván elnök
Barkóczi Marietta alelnök
Koós János vidéki elnök
Kiadó: Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége