Oroszorország ismét interkontinentális rakétákat próbál ki
Az orosz fegyveres erők ismét interkontinentális rakétákat próbálnak ki, egy orosz atom-tengeralattjáró pedig - első ízben - külföldi kikötőbe fut be - jelentette Szergej Ivanov védelmi miniszter hétfőn Vlagyimir Putyin elnöknek.
Dátum: 2004-09-20 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:23.554797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két rakétaindítás februárban balul sült el a Barents-tengeren, s azóta most tartanak először ilyen nagyszabású gyakorlatot - jegyezte meg az Eho Moszkvi rádió.
Szeptemberben 40 orosz hadihajó 15 tenger vizeit szelte, s manővereik méretei a szovjet időkhöz foghatók - mondta a miniszter az elnök-főparancsnoknak.
A Vepr atom-tengeralattjáró az észak-franciaországi Brestet keresi fel egy közös gyakorlat végeztével. Ebben a kikötőben állomásoznak a francia atom-tengeralattjárók. Egyúttal nagy orosz flottaegység indul kedden két hétre az Atlanti-óceán északi részére, Norvégiával és Izlanddal kötött egyezség alapján - közölte Ivanov.
- A múlt héten lezárult egy orosz-olasz terrorellenes flottagyakorlat a Jón-tengeren, október elejétől pedig NATO-program keretében fognak járőrözni orosz hadihajók a Földközi-tenger keleti részén, a Szíriában lévő orosz bázisra támaszkodva - számolt be Ivanov Putyinnak, aki megbízta őt: állítson össze jelentést az orosz katonaság vadonatúj fegyverekkel való ellátottságáról.
Mintegy húszezer orosz belügyi katona részvételével hétfőn egyúttal törzsvezetési gyakorlat kezdődött a vészhelyzetekre való felkészülésre, beleértve az atomerőművek védelmét.
Putyin egyben utasította miniszterelnökét, Mihail Fradkovot: fordítson kiemelt gondot a beszlani áldozatok ellátására, családjuk közvetlen segélyezésére, az észak-oszét város újjáépítésére.
MTI - fideszfrakcio.hu