Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árokbatemetés Göndör István módra

Szeptember második szombatján falunapot tartottak Nemespátrón. A színes programokkal - népdalok éneklése, szavalás, bográcsfőzés - megrendezett eseményen a település vezetőin kívül a falu apraja-nagyja részt vett. A kellemes, barátságos hangulatú összejövetelt csak egy oda nem illő incidens zavarta meg.


Dátum: 2004-09-20 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:25.221221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Göndör István az MSZP frakcióvezető-helyettese, Zala megyei elnöke megérkezésekor annak rendje s módja szerint üdvözölte az asztalnál ülőket, Cseresnyés Péter nagykanizsai fideszes országgyűlési képviselő is ott ült az asztalnál. Ahogy Göndör képviselő úr közeledett hozzá, ő felállt és nyújtotta a kezét. A szocialisták megyei elnöke, pedig honlapunknak több név nélkül nyilatkozó egybehangzó állítása szerint a következőket mondta: "Veled nem fogok kezet."

A rendezvény résztvevői megdöbbenésüknek adtak hangot a fenti eset miatt. Nem értették, hogyan engedi meg magának Göndör István az árokásó, békétlenséget szító viselkedést, amikor pedig a nyilvánosság előtt egyfolytában az összefogás szükségességéről értekezik.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek