Hol a húszmilliárd?
Kistermelők és nagyüzemek képviselői, vettek részt a Hidasháti Rt. bakuczi kerületében pénteken megtartott hagyományos gazdanapon.A gazdanapon dr. Szabó Csaba vállalkozó, agrárközgazdász a magyar agrárium helyzetét elemezte. Kiemelten foglalkozott a területalapú támogatásokkal, a pályázatokkal, melyek, megítélése szerint, már-már áttekinthetetlenek.
Dátum: 2004-09-20 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:27.352923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondotta, ebben az esztendőben csaknem 20 milliárd forint támogatás nem jutott el a termelőkhöz, ami a gazdák árbevétel-kiesését pótolhatta volna. Keserűen jegyezte meg, hogy csökken a gazdálkodók száma, elmaradt a gazdaságok "feltőkítése", ami a forgóeszközkészletek csökkenéséhez vezetett.
bmhirlap.hu - fideszfrakcio.hu