Kovács Kakaóbiztos Kálmán úgy bőg, mint egy tehén?
Szabó István fideszes országgyűlési képviselő a kakaóbiztos óvodai számítógépekről kérdezte Kovács Kálmán Miniszter Urat. A Miniszter Úr válaszában megirigyelte az öregecskedő gyurcsányi mintára beszóló, "Ezt kapjátok el, f...k!" bekiabálást produkáló Németh Imre mezőgazdasági és vidékfejlesztési Miniszter Urat, és helyette is agrárhasonlattal élt.
Dátum: 2004-09-20 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:29.263252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha úgy bőg, mint a tehén, attól még ez igaz!" - jelentette ki a több százezerből néhány gyerek számára milliós kakaóbiztos számítógépet vásárló Miniszter Úr.
A Kormány Miniszter Urai úgy látszik, egyre inkább elfelejtik, hogy a miniszter szó szolgát jelent.
Kovács Kakaóbiztos Kálmán úgy bőg, mint egy tehén? - a hanganyag
fideszfrakcio.hu