Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahely, munkahely, munkahely - elbocsátások a mezőgazdaságban

Egyre nagyobb a bizonytalanság: bezárnak a gyárak, s a mezőgazdaságban is egyre több család marad munka nélkül. Két hete még Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy "munkahely, munkahely, munkahely" - ezt az ígéretét két hétig sem bírta, muntatott rá azonnali kérdésében Lengyel Zoltán.


Dátum: 2004-09-20 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:30.288117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mit jelent az MSZDP miniszterelnök-jelöltjének ígérete? Csak a Pick Rt. 450 embertől válik meg, mert befejezi a sertésvágást. Csaknem egy hete jelent meg a hír, s Botka László szocialista polgármester mindmáig nem szólalt meg az ügyben.

Ezer ember megélhetéséről van szó, és ehhez jön még a beszállítók családjának köre. A Fidesz nem érti, miért pikkel a kormány az emberekre, a munkájukat elveszítő emberekre. Mi lesz a 130 éves múltra visszatekintő Pick Rt. sorsa - tette fel a kérdést Lengyel Zoltán fideszes képviselő.

Németh Imre agrárminiszter szerint a feladat csak annyi, hogy megértsük a piacgazdaság törvényeit, de a Fidesz még erre sem képes. A Pick szerinte a "végtermék-előállításra" specializálódott. A munkamegosztás pedig a piacgazdaság motorja.

Lengyel Zoltán elmondta: remélte, hogy megnyugtató választ kap, de nála is jobban remélték a megnyugtató választ a munkájukat elveszítő emberek, azok családja. Majd rámutatott: Gyurcsány Ferenc még két hétig sem tudta szavát tartani.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek