A francia elnök az Irakban elfogott francia újságírók elengedését sürgeti
Az Irakban túszként fogva tartott két francia újságíró és sofőrjük szabadon bocsátására hívott fel Jacques Chirac francia elnök. Az ENSZ-közgyűlés éves ülésszakára New Yorkba érkezett politikus a világszervezet székhelyén helyi idő szerint hétfőn tartott sajtóértekezletén szörnyülködését és értetlenségét fejezte ki annak hallatán, hogy egy iraki szélsőséges szervezet bejelentette egyik amerikai túsza lefejezését.
Dátum: 2004-09-21 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:34.344602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Chirac az "emberiséghez intézett ünnepélyes felhívásában" egyúttal hangsúlyozta, hogy az Irakban túszul ejtett francia két újságíró csupán munkáját végezte, e minőségükben nem bántottak meg senkit és nem ártottak senkinek.
Christian Chesnot és Georges Malbrunot tudósítók szíriai sofőrjükkel együtt augusztus 20-án kerültek iraki emberrablók fogságába, s szabadságukat az annak érdekében tett francia erőfeszítések ellenére azóta sem nyerték vissza.
Az Abu Muszab az-Zarkávi terrorista vezette at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) szervezet hétfőn internetes közleményben jelentette be, hogy lefejezte egy amerikai túszát. A szervezet videofelvételt is közzétett a kivégzésről. A tragikus sorsra jutott Eugene Armstrong építési vállalkozót múlt csütörtökön hurcolták el egy amerikai és egy brit társával együtt fegyveres emberrablók.
MTI - fideszfrakcio.hu