Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Honvédelmi kibúvó

Számos szabálytalanságot követett el a Honvédelmi Minisztérium, amikor szerződést kötött a szolnoki Specimpex Kft.-vel egy felújított, ukrán An-26-os szállító repülőgép megvásárlásáról - állapítja meg az Állami Számvevőszék jelentéstervezete.


Dátum: 2004-09-21 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:34.974548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hatszázmillió forintért vásárolt tavaly a Honvédelmi Minisztérium (HM) egy An-26-os szállítórepülőt, miután a Juhász Ferenc honvédelmi miniszter vezette nemzetbiztonsági kabinet felmentést adott a tranzakcióhoz a közbeszerzési törvény hatálya alól. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéstervezete szerint azonban a HM a felmentést úgy értelmezte, hogy teljes körűen a vonatkozó jogszabályok nagy részét nem kell betartania. Hivatalosan nem kért például ajánlatot a szaktárca beszerzésekért felelős hivatala a gép megvásárlásához.

Az ajánlatot a beszerzésben közvetítőként részt vevő Specimpex Kft. nyújtotta be úgy, hogy nem csatolt hivatalosan előírt engedélyeket. A jelentéstervezet szerint szabálytalan volt a vásárlás felmentése is a közbeszerzés alól. Juhász Ferenc ugyanis a felmentésre jogosult nemzetbiztonsági kabinetet 2003. december 8-án kelt előterjesztésében még úgy tájékoztatta, hogy az An-26-ossal az ukrán forgalmazó 410-es Repülőgépgyár rendelkezik, a vásárlásról tartott, december 8. és 10. közötti kijevi tárgyalásokon azonban kiderült, hogy a repülőgép tulajdonosa egy december 9-én aláírt szerződés alapján a Specimpex, amelyet az ukrán fél a kizárólagos magyarországi képviselőjének tekint. A cég 2003. július 7-én kelt, az év végéig érvényes meghatalmazása azonban nem vonatkozott repülőgép-beszerzésre.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek