Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán nemzetközi ellenőrzés nélkül is folytatja atomprogramját

Irán folytatni fogja békés célú atomenergia-programját, még ha ez a nemzetközi ellenőrzés és együttműködés megszakadásához is vezet - jelentette ki kedden Mohammed Hatami iráni elnök.


Dátum: 2004-09-21 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:35.612462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Választottunk, igent mondunk a békés célú atomenergiára, és mások (a nyugatiak) is meghozták a maguk választását" - mondta Hatami az iráni fegyveres erők teheráni seregszemléjén, amely az 1980 és 1988 közötti iraki-iráni háború emlékére tartott "szent védelem" hetének kezdete.

A nemzetközi közösségnek el kell ismernie Irán természetes jogát (az atomenergiára), akkor Teherán is el tudja fogadni a nemzetközi ellenőrzést és folytathatja erőfeszítését, hogy polgári célú nukleáris technológiára tegyen szert - fejtegette.

"Ellenkező esetben tovább haladunk az általunk választott úton még akkor is, ha ez a nemzetközi együttműködés és ellenőrzés megszűnéséhez vezet" - tette hozzá.

Az iráni elnök megismételte, hogy Irán nem törekszik atombomba gyártására. "Akár folytatódik a nemzetközi ellenőrzés, akár nem, semmi esetre sem törekszünk atombomba gyártására, mert ez ellentétes vallásunkkal és kultúránkkal. Ellenezzük az atomfegyvert" - szögezte le.

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vasárnapi határozatában felszólította Iránt, hogy függessze fel urándúsítási programját, és két hónapon belül tisztázza a nukleáris tevékenységeit érintő összes vitás kérdést. Amennyiben nem tesz eleget a NAÜ követelésének, akkor az iráni atomdosszié az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülhet, amely szankciókat szabhat ki az iszlám köztársaságra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek