Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miniszterelnök, aki túl sokat tudott

Amióta magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy koalíciós partnere tele van korrupciós ügyekkel, azóta egy kicsit másként tekintünk Csillag Istvánra, Kovács Kálmánra, vagy Magyar Bálintra. Ha a vadul lopstopozó, tolvajbandázó SZDSZ-ről maga a miniszterelnök jelenti ki, hogy tele van korrupciós ügyekkel, akkor azt nem árt komolyan venni - mondta napirend előtti felszólalásában Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető helyettese.


Dátum: 2004-09-21 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:36.948037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mert ugyebár, ha valakinek, akkor a kormányfőnek biztosan tudnia kellett, mi történik a kormányában. "Hát képzelje el, hogyha egy miniszterelnök nem tudna többet, mint önök" - válaszolta Medgyessy Péter Friderikusz Sándornak arra a kérdésére, hogy "Ön többet tud, mint amit mi? Tehát túl van ezen a Wekler-, meg Demszky-ügyön?" És a miniszterelnök tényleg többet tudhatott, mert röviddel az ominózus kijelentése után meg is fosztották hatalmától.

Mire gondolhatott a miniszterelnök? Milyen tények mondatták ki vele ezeket a súlyos szavakat? Mennyire súlyos visszaélés lehet az, aminek a leleplezése miatt egy miniszterelnök széke is meginoghat? Csak találgatni tudunk. Mert a miniszterelnök nem volt hajlandó nyilvánosság elé tárni azokat a korrupciós ügyeket, amelyekkel - szerinte - tele van az SZDSZ.

Talán arra az esetre gondolt a miniszterelnök, amikor Wekler Ferenc mórágyi földjeit a földművelésügyi miniszter átsorolta a szekszárdi borvidékhez? Tudják képviselőtársaim, hogy az átsorolás után körülbelül a négyszeresét érik ezek a földek, mint korábban? Talán Demszky Gábor ingatlanszerzéseire és vagyongyarapodására gondolt a miniszterelnök? Vagy arra, hogy a főpolgármester sofőrős szolgálati autóval, és a Fővárosi Közterület-fenntartótól a piaci ár harmadáért bérelt terepjáróval járt nyaralni az Adriára? Talán a Kovács Kálmán vezette informatikai minisztérium által a piaci ár kétszereséért vásárolt kakaóbiztos számítógépek ügyére gondolt a miniszterelnök?

Esetleg a miniszterelnöknek is szöget ütött a fejében, hogy miért döntött a Csillag István vezette Gazdasági Minisztérium az M5-ös autópálya-tender elbírálásakor a 130 milliárd forinttal drágább megoldás mellett? Talán ő sem fogadta el a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárának magyarázatát, miszerint az M5-ös autópálya-tender elbírálásakor többek között azért döntöttek a drágább megoldás mellett, mert az azt tartalmazó pályázati dokumentum vastagabb volt, mint a többi?

Vajon igaz-e, hogy a miniszterelnök utasítást adott Csillag Istvánnak az M6-os autópálya-tender kihirdetésének elhalasztására, mert véleménye szerint, a gazdasági miniszter által előnyben részesített pályázat több ponton kifogásolható volt?

Nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy ezek az ügyek már ismertek voltak Medgyessy Péter lemondásakor is. A miniszterelnök azonban sejtetni engedte, hogy még több ügyről van tudomása.

Talán az Oktatási Minisztérium által létrehozott és a szabaddemokrata pártkáderek által csődbe vitt Sulinova Kht. ügyéről tudott a miniszterelnök? Vagy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által egy frissen - 60 millió forintért - privatizált cégnek adott 600 milliós megbízás ügyéről? Esetleg a miniszterelnök is elgondolkodott azon, hogy miért fizetett az informatikai tárca 300 millió forintot ingyenes óvodai számítógépekért? Talán - hogy ne csak az SZDSZ által vezetett minisztériumok háza táján söpörjünk - a Miniszterelnöki Hivatal legújabb, pályázat nélküli megbízására gondolt a miniszterelnök, amellyel a már eddig is 750 millió forintért kommunikációs tanácsokat adó cég szerződését hosszabbították meg az év végéig?

Nem tudjuk. Csupa kérdőjel, csupa bizonytalanság. Csak a miniszterelnök súlyos szavai biztosak: "Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel". És akkor itt van a távozó miniszterelnök újabb kijelentése: "Az érintettektől a tisztázást megkövetelendőnek tartottam... és örülök, hogy ennek egy része megtörtént". Tehát a miniszterelnök szerint, az SZDSZ részben tisztázta magát.

Tisztelt képviselőtársaim!

Melyik részében tisztázta magát az SZDSZ? És melyik részében nem? Akkor most az SZDSZ egy részben tiszta párt? Részben pedig korrupt? És akkor ez most így rendben van?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ma még Ön a miniszterelnök, ezért az Országgyűlés nyilvánossága előtt kérdezzük Öntől, tesz e jogi lépéseket a tudomására jutott korrupciós ügyek kapcsán? Tájékoztatja-e utódját Gyurcsány Ferencet a tudomására jutott korrupciós ügyekről? Szabad akarattal rendelkezik-e Ön Miniszterelnök Úr, vagy mások nyomása alatt cselekszik?

Őszintén várjuk válaszát.

***

Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára válaszában azt mondta, hogy az SZDSZ-nek nincsenek korrupciós ügyei.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek