Magyarország az unió nettó befizetője?
Magyarország az idén az Európai Unió (EU) nettó befizetője azzal, hogy 155 milliárd forintos befizetési kötelezettsége van, ugyanakkor nem tudja igénybe venni az uniós pályázati lehetőségeket - mondta Nógrádi Zoltán fideszes parlamenti képviselő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2004-09-21 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:25:37.560796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékozató anyaga letölthető ppt formátumban itt.
A fideszes politikus közölte, Magyarország 3,4 milliárd eurós hitelt vett fel az Európai Beruházási Banktól a pályázatok fogadása intézményi hátterének megteremtésére.
Mi történt a felvett hitellel? - tette fel a kérdést Nógrádi Zoltán.
A képviselő azt is tudni szeretné, hogy az erre az évre várható államháztartási hiány kritikusan befolyásolja-e az uniós források felhasználását.
Nógrádi Zoltán kifogásolta, hogy "hónapok óta nincs hír" a kiírt uniós pályázati programokról.
Elmondta, nem működik az egységes monitoring és irányítási rendszer sem, ami miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt.
Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési azt kifogásolta, hogy Kovács László külügyminiszter, uniós biztosjelölt "nem hajlandó megjelenni az integrációs bizottságban" a szeptember 30-i európai parlamenti meghallgatása előtt. Szerinte a politikus ezzel nem tesz eleget törvényi kötelezettségének és eljárása alkotmánysértő.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu