Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden ötödik emberétől megválik a MÁV

Az államvasutak tovább növekvő veszteségéről és eladósodottságáról tartott tájékoztatót hétfőn Fónagy János, megemlítve, hogy emiatt körülbelül 12 ezer dolgozót fognak elbocsátani. Akkor sem a szaktárca, sem a MÁV nem kívánt reagálni az elhangzottakra. Ma azonban a Magyar Rádiónak sikerült szóra bírni Kavalecz Imrét, a MÁV sajtószóvivőjét, aki Diós Judit kérdésére elmondta, hogy a vállalat korszerűsítése és a versenyképessé tétele érdekében több fájdalmas lépésről, így a vállalati méretről is döntött a MÁV Rt. vezetése.


Dátum: 2004-09-21 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:38.234556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakszervezetekkel egyeztetett döntés szerint húsz százalékkal kell csökkenteni a munkaviszonyban állók létszámát 2006 végéig. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ennyi ember kerül az utcára. A túlbürokratizált adminisztratív létszámot csökkenti a vasúttársaság, emellett nyugdíjaztatással és az egyes vasúti tevékenységhez szorosan nem kapcsolódó tevékenységek versenyképes piaci környezetbe helyezésével sokuknak az egzisztenciája biztosított lesz, de az igazi vasutas munka itt marad, a vasútvállalat keretei között - mondta a szóvivő.

A húsz százalék összesen hány főt jelent?

Körülbelül 11 ezer főt jelent. A létszámcsökkentés egy része már megtörtént, a többi pedig elosztva, 2006-ig, az említettek szerint történik meg.

Mennyi pénzre lenne szüksége a MÁV-nak ahhoz, hogy ne kelljen csökkenteni a járatok számát?

A személyszállítás szinten tartásához jövőre 76 milliárd forint költségvetési támogatásra lenne szükségünk. Várhatóan ennél mintegy húszmilliárd forinttal kevesebbet tud az állami költségvetés biztosítani. A MÁV Rt. igazgatósága ezért döntött úgy, hogy felülvizsgálja a legveszteségesebb járatait. A sajtóhírekkel ellentétben viszont teljes vasútvonalak bezárása nincs a tervek között.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek