Igazságtalan napidíj-kalkulkáció
Szóbeli kérdést tett fel a napokban a parlamentben Erdős Norbert, Békés és térsége képviselője a napidíjak tárgyában. Mint kifejtette, sérti a társadalom igazságérzetét a belföldi kiküldetésben lévőknek fizetendő napidíjak esetében jelentkező eltérés a köztisztviselők és a magángazdaságban foglalkoztatott munkavállalók között, hiszen sokszoros különbség van az állami alkalmazottak javára.
Dátum: 2004-09-21 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:38.560891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választ Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca államtitkára adta meg. Szerinte a két szabályozás közötti rendszerbeli különbségből és az ehhez kapcsolódó adózásbeli különbségből nem következik, hogy az eltérések társadalmi igazságtalanságot hordoznának magukban.
Forrás: Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember 18.
fideszfrakcio.hu