Törvénybe ütközőek az utcai megmozdulások
A Fidesz elnöksége az utcai tüntetések kapcsán egyértelműen az MSZP-t és az SZDSZ-t teszi felelőssé, mondván, a két kormánypárt lesöpörte az asztalról a szavazólapok megőrzésére, illetve újraszámlálására vonatkozó alkotmányos kezdeményezéseket.
Dátum: 2002-07-04 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:45.514023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás, a párt alelnöke csütörtök délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy sokakban kételyek fogalmazódtak meg a választások tisztaságával kapcsolatban.
Leszögezte ugyanakkor, hogy a Fidesz a 2002-es voksolások végeredményét tudomásul veszi, azt jogilag megkérdőjelezhetetlennek ítéli.
Deutsch Tamás az utcai megmozdulásokat törvénybe ütközőnek minősítette, a tüntetőket és a rendőri szerveket is nyugalomra intve.
- Bárki, bárkik is voltak a mai tiltakozás szervezői, a szocialisták és a szabad demokraták céljait, érdekeit szolgálták és szolgálják - vélekedett.
Érdekesnek mondta, hogy a reggeli óráktól kezdődően a rendőrök lassúak voltak reagálásaikban, az MSZP és az SZDSZ politikusai helyzetértékelő nyilatkozataikban viszont rögtön megtalálták "a szarva közt a tőgyét". Hozzátette, hogy megnyilatkozásaikban a politika utcára vitelét, a szélsőjobboldalt emlegették, a parlamenti ellenzéket és a polgári köröket kárhoztatták.
Deutsch Tamás hangsúlyozta: a Fidesz mindig az egyesülési és gyülekezési, valamint a véleménynyilvánítási jogok alkotmányos betartását ítélte fontosnak, már a taxisblokád idején is.
Kérdésre reagálva elmondta, hogy Európában a budapestihez hasonló megnyilvánulások egyáltalán nem ritkák. Ennek alapján a csütörtöki eseményeket eurokonform, de törvénytelen tiltakozásnak nevezte.