Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyoma sincs a 137 milliós tételnek

A 4-es metró Móricz Zsigmond téri felszíni munkálatainak "gyanús" pénzügyi hátteréről és az akadálymentesítés elmaradásáról tartott sajtótájékoztatót Krupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője és Balás-Piri László XI. kerületi frakcióvezető kedden Budapesten.


Dátum: 2004-09-21 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:39.479430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kupper András elmondta: a fővárosi főpolgármesteri hivatal által készíttetett vizsgálati jelentésből, amelyben tételesen felsorolják a különböző felszíni munkálatokra költött többlet összegeket, kiderül, hogy a kiadások jó része indokolatlan volt. Így például a sajtótájékoztató helyszínén, a Móricz Zsigmond körtéren lévő "Gomba" építésénél 9 millió forint többletköltséget számoltak fel az elektromos hálózat cseréjére, melynek nyomai sehol sem láthatók, csak "kábeldzsumbujjal" és a földből kilógó, bizonytalan végű vezetékekkel találkozhatunk - mondta a fideszes politikus. Hozzátette: a téren, több helyen hiányzik a díszburkolat is, pedig ennek költségeit is kifizette már a főpolgármesteri hivatal. Véleménye szerint indokolatlan volt aluljárót építeni a téren, mivel a gyalogosok főként a felszínen közlekednek. Kifogásolta, hogy az aluljáró építésekor nem vették figyelembe a közlekedés akadálymentesítését sem, ezért a kismamák és a rokkantak számára használhatatlan az aluljáró. Kijelentette, hogy a BKV hat millió forinttal költött többet indokolatlanul a villamossínek korszerűsítésére. Elmondta: 48 millió forinttal növelte meg a metróberuházás költségeit az, hogy az aluljáróba levezető egyik lejárót kiszélesítették. Emellett egy olyan, 137 millió forintos tétel is szerepel a vizsgálati jelentésben, amelynek semmi nyoma nincsen az építési naplóban, ez a tény pedig hűtlen kezelés gyanúját veti fel - mondta Kupper András. Balás-Piri László elmondta: az indokolatlan túlköltekezés helyett a fővárosnak a metróvonal meghosszabbítására kellene törekednie, hiszen például Gazdagréten és környékén közel 35 ezer ember él, akinek közlekedési problémáit meg kellene oldani, viszont Őrmező és Kelenföld tiltakozik egy újabb közlekedési gócpont kialakítása ellen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek