Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duna Televízió: hírigazgatót nevezett ki a távozó elnök

A posztot eddig megbízottként betöltő Kresz Lászlót nevezte ki a Duna Televízió hírigazgatójának kedden, utolsó elnöki munkanapján Pekár István, tudta meg a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló, nevük mellőzését kérve nyilatkozó forrásokból a nap folyamán.


Dátum: 2004-09-21 19:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:42.859332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pekár István korábban azt közölte: arról nem kíván nyilatkozni, hogy utolsó elnöki munkanapján hozott-e az ügyvezető-kijelölés mellett további döntéseket.

Kresz László, aki a Duna Televízió Indul a nap című műsorának főszerkesztője volt, idén április 13-án kapott felkérést arra Pekár Istvántól, hogy megbízott hírigazgatóként lássa el az intézménytől két nappal később távozó Meszleny László hírigazgató tisztségét.

A kedden éjfélkor lejáró mandátumú tévéelnök akkor annyit közölt: "Meszleny László munkaviszonya közös megegyezéssel szűnik meg", de azt elmondta, hogy a szerződés felbontását a hírigazgató kezdeményezte.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek