Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai Ildikó volt kampányfőnökét is megkenték?

Vádemelési javaslattal továbbította a Fővárosi Főügyészség (FF) részére a BRFK vizsgálati osztálya a terézvárosi vagyonkezelő körül kirobbant vesztegetési ügy aktáit - értesült a Magyar Nemzet. A bűncselekmény elsőrendű terheltje Csonka Gábor MSZP közeli vállalkozó, Lendvai Ildikó frakcióvezető egykori kampányfőnöke. Csonka cége állítja elő a mai napig a szocialisták Hírlevél című kiadványát.


Dátum: 2004-09-22 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:45.130260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeptember 7-én érkezett az FF nyomozásfelügyeleti osztályára a BRFK vádemelési javaslata, amelyről a vádhatóság a törvényben előírt hatvan napon belül dönt - mondta el a lapnak Ihász Sándor fővárosi főügyész. A rendőrség javaslatát jelenleg is vizsgáljuk, ezért a határozatról csak később adunk tájékoztatást - tette hozzá Ihász. A rendőrség a nyomozás során előbb Csonka Gábor MSZP közeli vállalkozót, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető korábbi kampányfőnökét befolyással üzérkedéssel, majd az őt korrumpáló vállalkozókat vesztegetéssel gyanúsította meg.

Emlékezetes: a Magyar Nemzet tényfeltáró írását követően nyomozás indult egy hangfelvétel alapján, amelyen Csonka elismeri, hogy ötmillió forint kenőpénzt vett át idősebb és ifjabb Jónás Csaba építési vállalkozóktól, akik a volt kampányfőnök közbenjárásával a terézvárosi vagyonkezelővel szemben fennálló ötvenmillió forintos követelésüket akarták megszerezni. A kazettán hallható: Csonka egy telefonbeszélgetés során kijelenti, hogy a pénzt Kékesi Tibor szocialista honatyának továbbította. Ezt a képviselő cáfolta, mondván, hogy nem ismeri Csonkát, csak visszaéltek a nevével és rágalmazzák. Jónásék ugyanakkor plusz egymillió forintot fizettek azért, hogy a 2002-es önkormányzati vezetőváltás után is kaphassanak munkát a baloldali többségűvé vált kerülettől. A vállalkozók elmondása szerint a megrendelések fejében minden munka után tíz százalékot kellett volna egy bankszámlára átutalniuk az MSZP-nek - legalábbis ezt állította Csonka.

Az ügyészség korábbi állásfoglalása szerint azzal, hogy Jónásék lapunkon keresztül hozták a hatóság tudomására a vesztegetés tényét, nem tettek eleget a törvényben előírt kötelezettségüknek, ezért őket aktív vesztegetéssel gyanúsították meg a nyomozók.

Csonka Gábor az MSZP Köztársaság téri székházában bérli irodáját, a párttag nyomdaipari és reklámvállalkozása állítja elő jelenleg is a szocialista frakció Hírlevél című kiadványát - tudta meg a lap a párt gazdasági igazgatóságától. Az ügy kirobbanásának idején Csonka úgy nyilatkozott: Jónáséktól semmiféle juttatást nem kapott, és nem intézte ügyeiket az önkormányzatnál, noha valóban kértek tőle segítséget, de ő kijelentette, hogy a terézvárosi vagyonkezelő ellen folyó rendőrségi eljárás miatt nem lehet, és nem kíván semmit tenni.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek