Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezár a mohácsi Podravka-gyár is: 57 ember kerül utcára

Végleg bezárja egyetlen magyarországi, Mohácson lévő gyáregységét a Podravka Group. A termelést azért szünteti be a cég, mert a jövőben már Horvátországból is ellátható a piac vámterhek nélkül. A Podravka International Kft. nem szűnik meg, forgalmazóként továbbra is a piacon marad - olvasható a szerdai Világgazdaságban.


Dátum: 2004-09-22 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:45.769711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Podravka International Kft. Mohács második legnagyobb adófizető cége volt. November elejével 57 dolgozónak mondanak fel, az üzemet felszámolják, az ingatlant értékesítik, vagy bérbe adják. Az élelmiszer-ipari cégnek szinte az összes környező országban van gyáregysége, így nem okoz gondot a magyar piac változatlan ellátása - nyilatkozta a Világgazdaságnak Drazen Pros ügyvezető igazgató. A mohácsi gyáregység többségében Vegetát gyártott, ezt a tevékenységet ezentúl a központi gyárban, a horvátországi Kaproncán végzik, onnan látva el egyebek mellett a magyar piacot. A tervek szerint a cég Budapesten rendezi be az Európai Unión belüli értékesítési és kereskedelmi központját, fő tevékenységként a Vegeta ételízesítő erősítésére helyezve a hangsúlyt, mivel ez az a termék, amely az uniós piac új szegmense lehet - tette hozzá az ügyvezető.

A Vegeta Magyarországon piacvezető, a hasonló készítmények egynegyedét ez a termék teszi ki. A legnagyobb versenytárs a Knorr delikátja, valamint az úgynevezett "private label" ételízesítő termékek, amelyeket a nagyobb élelmiszer-kereskedelmi áruházláncok a saját nevükön forgalmaznak. A lap kérdésére Drazen Pros nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a Podravka is beszáll a "private label" üzletbe, de most a Vegeta piacszerzése a legfontosabb. A "private label" üzletről bővebben nem kívánt nyilatkozni az ügyvezető, de mint hozzátette, ezekről egyik cég sem nyilatkozik szívesen. A Podravka Group a termékeit 40 országban forgalmazza.

vilaggazdasag.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek