Lamperth férje mutatta be Kulcsárt?
Kulcsár Attila egy vallomásában azt állította, hogy a belügyminiszter férjének közvetítésével került kapcsolatba az ORFK egyik magas beosztású tábornokával - tudta meg a Magyar Nemzet. Az ex-bróker egyébként jó barátjaként említette Jegessy Andrást.
Dátum: 2004-09-22 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:46.095856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőr vezérőrnagyhoz Lamperth Mónika férjének, Jegessy András ügyvédnek a közvetítésével jutott el - állította Kulcsár. Az ex-bróker vallomása szerint Jegessy az egyik telefonbeszélgetésük alkalmával átadta a kagylót a tábornoknak. Kulcsár Attila egyébként jó barátjaként emlegette Jegessyt. Elmondta azt is, hogy a rendőrségi kapcsolatra azért volt szüksége, mert a Keller László volt kabinetfőnökétől megvásárolt anyagból magánszemélyi feljelentést is kreáltak, és ennek útját szerette volna egyengetni a K&H-ügy első számú gyanúsítottja a rendőrségen.
Emlékezetes, hogy Lamperth Mónika férje, Jegessy András 2003. március 1-sejéig egy olyan ügyvédi iroda tagja volt, amely a Pannonplast-ügyben érintett Britton Kft.-től bérelt irodát. A Britton székhelye - amelynek vezetőjét, Kerék Csabát sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják - az Újpest rakpart 1. szám alatt található. Sajtóinformációk szerint ugyanitt lakott Kulcsár Attila, a K&H Equities befektetési tanácsadója is, és ugyanerre a címre volt bejegyezve Jegesy András és Pallos Dénes ügyvédi irodája.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu