Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"400 ezer új munkahely": újabb leépítés a Videotonnál

Ismét több mint száz dolgozójától válik meg a Videoton Holding Rt.-hez tartozó, veszprémi székhelyű Euro Sound Kft. - értesült a Napi Gazdaság. Az elbocsátásokról néhány napja már tárgyalások kezdődtek a cég vezetői és a szakszervezet között.


Dátum: 2004-09-22 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:46.714720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap úgy tudja, hogy a leépítés hátterében a társaság átszervezése, a munkaigényes gyártás kiszervezése, illetve áttelepítése áll. A Videoton nem rég bejelentette, hogy az alacsony költségek miatt gyártóbázist hoz létre Ukrajnában. A Napi Gazdaság szerette volna megkérdezi Sinkó Ottót, a Videoton Holding Rt. vezérigazgatóját is, de ez nem sikerült. A Videoton az általa működtetett, s néhány éve még több ezer dolgozót foglalkozató veszprémi ipari parkban 2002-ben és 2003-ban is megszüntetett egy-egy üzemet, hogy egy döntés alapján felhagyjanak a bérmunkával. Az Euro Sound 600 fős létszámát tavaly már megfelezték.

forrás: Napi Gazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek