Megkezdődött a X. kárpátaljai nyári szabadegyetem
Csontos (Kosztrino) kárpátaljai hegyi üdülőhelyen csütörtökön megkezdődött a X. kárpátaljai nyári szabadegyetem, amelynek résztvevői a kisebbségben élő magyarságot érintő kérdéseket vitatnak meg magyarországi és ukrajnai politikusok, szakemberek részvételével.
Dátum: 2002-07-04 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:46.419337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényt a magyarországi Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezte.
Az első napon Németh Zsolt fideszes parlamenti képviselő, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tartott előadást "Hogyan tovább, magyar nemzetpolitika?" címmel. A politikus szerint a Fidesz vezette kormány idején áttörés következett be a nemzetpolitikában. Németh igen fontos lépésként értékelte a Magyar Állandó Értekezlet létrehozását, s korszakalkotó eredménynek nevezte a státustörvény elfogadását.
Németh Zsolt dicsérte azt a módot, ahogyan kormánya a határon túli magyar oktatás és média fejlesztését támogatta. Hangsúlyozta, hogy tartósítani kell a nemzetpolitikában elért eredményeket, és szükség esetén megvédeni egyes - konkrétan meg nem nevezett - szomszédoktól és nemzetközi tényezőktől.
A státustörvény esetleges módosításával kapcsolatban Németh Zsolt leszögezte: minden attól függ, hogy az meddig terjed. Ha csak technikai jellegű változtatásokról van szó, akkor azt az ellenzék támogatja, ha viszont lényegi módosításra készül a kormányoldal, azt nem.
A kárpátaljai nyári szabadegyetem vasárnap fejezi be munkáját.