Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter levelet írt Gyurcsány Ferencnek

Szijjártó Péter szerdán az MTI-nek elmondta, hogy levélben szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltet, hogy hozza nyilvánosságra a balatonőszödi villával kapcsolatos szerződéseket.


Dátum: 2004-09-22 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:49.744844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő közölte: kíváncsi arra a lízingszerződésre, amely Gyurcsány Ferenc cége és az állam között köttetett az őszödi ingatlan lízingeléséről, és látni szeretné azt a bérleti szerződést is, amelynek keretében az állam visszabérelte Gyurcsány Ferenctől a villát. Ezt a két szerződést teljes egészében, mellékletekkel együtt hozza nyilvánosságra! - szólította fel a politikus Gyurcsány Ferencet. A levélben Szijjártó Péter arról érdeklődik, hogy ezt mikor teszi meg a politikus.

A balatonőszödi ingatlan ügyét tavaly nyáron vetette fel a Fidesz. A párt akkor közölte, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az ALDO Kft. 1994-ben lízingszerződést kötött a balatonőszödi kormányüdülő egyik 300 négyzetméter lakóterületű villájára, amely egy több mint 900 négyszögöles telken áll. Gyurcsány Ferenc cége a tizedik évben ötmillió forint maradványértéken megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, így "örökbérletet váltott" a mindenkori kormány üdülőjébe.

Szijjártó Péter fideszes képviselő kedden erkölcsileg aggályosnak nevezte, hogy miután az állam privatizálja egyik vagyontárgyát, azt éveken keresztül visszabérli. Ráadásul úgy, hogy a lízingelő cég számára kifizetett éves bérleti díj az nagyjából megegyező nagyságrendű a cég által fizetendő lízingdíjjal - fűzte hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek