Ezer éves az Egri Főegyházmegye
Az Egri Főegyházmegye idén ünnepli fennállásának ezredik és érsekséggé válásának kétszázadik évfordulóját, az ünnepségsorozat fő eseményét szombaton tartják az egri bazilikában - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
Dátum: 2004-09-22 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:50.381596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnepi szentmisét Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius mutatja be, a homíliát Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása mondja - olvasható a testület sajtóirodájának MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A sajtóiroda tájékoztatása szerint a püspökséget az alapító Szent István király Szent János apostol és evangélista oltalmába ajánlotta. Az első püspöki székesegyház a vár területén állt, amelynek maradványait a várhegyen zajló ásatások a közelmúltban tárták fel. A középkori püspöki rezidencia fénykora Beckensloer János és Bakócz Tamás püspökségének idejére esett a XV. században. A török idők alatt az egri püspöki széket ugyan folyamatosan betöltötték, de a hódoltság végéig a székhely Kassára került. A XVIII. század az építkezések ideje volt. Megkezdte működését a papi szeminárium, Foglár György vikárius jogi iskolát alapított, a Szent Mihály-plébániát püspöki székesegyházként építették újjá. A jezsuiták gimnáziumot és gyógyszertárat nyitottak a városban, az irgalmas rendiek pedig kórházat. Az egyházmegye támogatta a minoriták és a nazarénusok letelepedését is. Az Universitas épületének megvalósulása és az első magyar orvosi iskola felállítása gróf Eszterházy Károly érsek nevéhez fűződik. A püspökség 1804-ben érseki rangra emelkedett. A XIX. században Pyker János érsek különös gondot fordított a kultúra és az oktatásügy fejlesztésére, elődeihez hasonlóan az egyházmegye igazgatásán kívül országos jelentőségű feladatokat is ellátott. Az egyházmegye területén napjainkban 690 ezer katolikus él, ez a helyi lakosság 57 százalékának felel meg. A 314 plébániát 236 pap és két állandó diakónus látja el. Az Érseki Papnevelő Intézetben jelenleg 38 fiatal készül a papi hivatásra. Az egyházmegyében továbbá 20 oktatási intézmény és középiskolai kollégium, valamint öt szociális intézmény működik - olvasható a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu