Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legbiztonságosabb hely a korrupciós ügyek intézésére

A bankbotránnyal kapcsolatos vesztegetés szálai "teljesen egyértelműen" a szocialista párthoz, illetve annak székházához vezetnek" - mondta Demeter Ervin az MSZP Köztársaság téri székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján szerdán.


Dátum: 2004-09-22 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:51.981240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demeter Ervin elmondta, hogy "véget ért a napok óta tartó találgatás", immár tudni lehet, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vesztegetés alapos gyanúja miatt kihallgatott egy személyt. "A szálak teljesen egyértelműen a szocialista párthoz, illetve a legnagyobb kormányzó párt székházához vezet" - tette hozzá a politikus, aki azt mondta, hogy a pártközpont volt "a legbiztonságosabb hely a korrupciós ügyek intézésre".

Az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere ennek kapcsán arról tájékoztatott, hogy "a gyanú szerint 10 millió forintot vett át a szocialista párt egyik képviselőjelöltje Kulcsár Attilától" egy olyan iratért, "amit a szocialista irányítású Miniszterelnöki Hivatalban a közpénzügyi államtitkárságon keletkezett".

A fideszes politikus utalt rá, hogy a nyilvánosságra került információk alapján Kulcsár Attila egy általa készített feljegyzésben erről az iratról említést is tesz.

"Majd ekkor összeállt egy csapat a kormány magas rangú képviselőiből, baloldali újságírókból illetve néhány, a KEHI-ben dolgozó vezető beosztásban lévő barátunkból, akikkel együtt a médiában szerettünk volna nyomást gyakorolni a PSZÁF-ra. A megjelent cikkek alapját egy KEHI-jelentés és a hozzá kapcsolódó háttéranyag képezte, amelyet 10 millió forintért bocsátottak rendelkezésünkre, és amely részleteit három héten keresztül a média különböző csatornáin csöpögtettünk. Ez az akciónk olyan jól sikerült, hogy barátaink a negyedik héten Szász Károlyt a kormányülésen hallgatták meg, amely kormányülés a mi szempontunkból pozitívan zárult" - idézte a dokumentumot a képviselő.

A politikus szerint mindezek alapján számos olyan kérdés fölmerül, amelyre "mindannyian jogosan igényeljük a választ".

Tudni szeretnénk - intézte a kérdést a sajtótájékoztatón megjelenő Nyakó István szocialista képviselőhöz -, hogy a szocialista székház melyik szobájában történt a vesztegetés.

Demeter Ervin arra is kíváncsi, hogy "milyen gyakran járt ebben a székházban Kulcsár Attila, hozott-e mindig magával pénzt, s ha igen, milyen mennyiségben?"

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek