Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder "jogilag alaptalannak" nevezi az elüldözött németek kárpótlási igényeit

Gerhard Schröder német kancellár egy lapinterjúban "jogilag alaptalannak" nevezte az elüldözött németek kárpótlási igényeit a keleti szomszédokkal szemben.


Dátum: 2004-09-22 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:52.261967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schröder pár nappal Marek Belka lengyel miniszterelnök berlini látogatása előtt a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjút, s a lap néhány részletet közzétett szerdán.

A kancellár azt is leszögezte "államon belüli szabályozás" sem lesz, "mivel ez azt jelentené: feladjuk jogálláspontunkat, miszerint egyik oldalon sem jelentkezik jóvátételi igény".

Az "államon belüli szabályozást", azaz, hogy a német állam kárpótoljon német elüldözötteket, Erika Steinbach, az Elüldözöttek Szövetségének elnöke javasolta, miután a kancellár augusztus elején Varsóban leszögezte: Németország nem támaszt kárpótlási igényeket.

Schröder a frankfurti lapnak adott interjúban "hamisnak, tarthatatlannak és teljesíthetetlennek" nevezte a lengyel parlament néhány héttel ezelőtti határozatát, amelyben a szejm arra szólította fel a varsói kormányt, hogy fogalmazzon meg jóvátételi igényt Németországgal szemben, mert a háború után Lengyelország részesült ugyan jóvátételben, de az nem elégséges.

A lengyel kormány és az államelnök, Aleksander Kwasniewski azonban egyszer s mindenkorra lezártnak nyilvánította a jóvátételi fejezetet. A fejezet felnyitására irányuló lengyel próbálkozásokat számosan válasznak tekintik arra, hogy a Preussische Treuhand nevű érdekképviselet irányításával egyes németek megpróbálkoznak a Lengyelországhoz került területeken hátrahagyott javaik visszaszerzésével.

Lengyel részről számok is elhangoznak: Lech Kaczynski, Varsó főpolgármestere a Stern magazinnak úgy nyilatkozott, hogy a II. világháborúban porig rombolt városának 40 milliárd euró sem lenne elegendő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek