Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kizárt a koreai rakétakisérlet

Dél-Korea szerint nem zárható ki, hogy Észak-Korea rakétakísérlet végrehajtására készül, valószínűleg egy szokásos éves hadgyakorlat keretében.


Dátum: 2004-09-23 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:53.123715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön Szöulban elmondta, az amerikai és dél-koreai katonai hatóságok nemrégiben rakétakísérlet előkészítésére utaló tevékenységet észletek a sztálinista vezetésű államban. Az előkészületek valószínűleg egy közelgő, szokásos éves hadgyakorlat részét képezik - tette hozzá. Előzőleg a japán sajtó arról adott hírt, hogy az amerikai és a dél-koreai katonai hírszerzés Rodong típusú rakétával végrehajtandó észak-koreai rakétakísérlet előkészületeit észlelte. A Jomiuri Simbun című újság közelebbről meg nem nevezett japán kormányforrásokra hivatkozva közölte: a kémműholdak felvételeiből és rádiólehallgatásokból nyert információk arra utalnak, hogy Észak-Korea csapatokat és felszerelést von össze rakétakilövő állások közelében. Japán válaszul két rombolót és egy EP-3 jelzésű, elektronikus megfigyelő rendszerrel felszerelt repülőgépet vezényelt a Japán-tengerre, illetve annak légterébe, hogy fokozza korai előrejelző képességeit. A japán újság által idézett szakértők úgy vélekedtek, hogy az észak-koreai rakéták fellövésre való előkészítése akár két hétbe is beletelhet. Észak-Korea feltételezések szerint 200 Rodong rakétát telepített kilövőállásokba. E rakéták hatótávolsága mintegy 1300 kilométer, azaz Japán területét is képesek lennének elérni. Phenjan egy vagy két atombombával is rendelkezhet egyes feltevések szerint.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek