Az MTI-elnök volt Werber kapcsolata
Vince Mátyás nem emlékszik arra, hogy hányszor találkozott Ron Werberrel, az MSZP izraeli kampánytanácsadójával. A Magyar Nemzet kérdésére az MTI elnöke közölte: pártemberek és sajtófőnökök előtt nyitva áll az ajtaja, nem válogathatja meg, kit fogad, majd kikapcsolta telefonját.
Dátum: 2004-09-23 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:55.590302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap értesülése szerint Werber egyik nyilatkozatának leállítását kérte akkor, amikor találkozott az MTI-vezérrel. Korábbi nyilatkozatát változtatta meg oly módon, hogy új interjút adott. Vince kedden az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén elismerte, hogy tárgyalt a szocialisták tanácsadójával. (A gyűlölet karmestereként is emlegetett Werber egyébként Vince állításával szemben nem kampányfőnöke az MSZP-nek.) A bizottsági ülésen az MTI elnöke arról is beszélt, hogy Werber kifogásolta: az MSZP üzenetei nem mennek át eléggé az MTI-n keresztül. Langmár Ferenc, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének elnöke szerint ilyet egy párt nem kérhet, ezért Vincének be kellett volna fejeznie a tárgyalást a szocialista tanácsadóval.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu