Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb szélsőséges csoport jelentette be a két olasz túsz kivégzését

Újabb szélsőséges csoport jelentette be 24 órán belül az Irakban túszul ejtett két olasz segélymunkásnő kivégzését. A Zavahri hívei nevű csoport egy kevésbé ismert internetes honlapon tudatta Simona Pari és Simona Toretta lefejezését.


Dátum: 2004-09-23 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:26:57.908459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény hitelességét egyelőre nem lehetett ellenőrizni. Az írás egyébként a két nő kivégzését nem az életük megkímélésére eredetileg támasztott követelés teljesítésének hiányával indokolta.

"Az olasz titkosszolgálat két bűnös ügynökének a fejét késsel csapták le sajnálat és könyörület nélkül. A levágott fejekről készült videofelvétel hamarosan nyilvánosságra kerül" - áll a közleményben.

Szeptember elején ez a szervezet vállalta a két nő elrablását. Szerdán a magát Dzsihád (szent háború) Szervezetnek nevező csoport tudatta, hogy kivégezte a két olasz túszt, mert Róma nem teljesítette az olasz katonák Irakból való kivonására vonatkozó követelését. Simona Pari és Simona Toretta az olasz Híd Bagdadba nevű segélyszervezet munkatársaként dolgozott az arab országban.

A Zavahri hívei csoport, amikor szeptember 10-én bejelentette a túszejtést, internetes üzenetében azzal vádolta meg az olasz kormányt, hogy segíti az amerikai katonákat az iraki foglyokkal szembeni túlkapásaikban. Egyben 24 órás határidőt szabott arra, hogy Róma biztosítékot adjon a az iraki börtönökben raboskodó muzulmán nők szabadon engedésére.

A csoport Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezérének egyiptomi születésű helyettese, Ajman az-Zavahri nevét vette fel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek